OS Országos Sajtószolgálat
2022. december 3. szombat
Ismertető


2011. október 7., péntek 12:00

A Védegylet közleménye
    Budapest, 2011. október 7., péntek (OS) -

    
    Szabadságot az Audi-ügy iratainak!

    Sajtótájékoztatót tartott csütörtökön a budapesti Szabadság téren az Audi-ügyben vesztegetéssel gyanúsított debreceni természetvédő, Zsák Ferenc Tibor, a Tiszántúli Természetvédők Társulatának elnöke, aki szerdán szabadult az előzetes letartóztatásából.
    A sajtótájékoztatón a Magyar Helsinki Bizottság elnöke bejelentette, hogy az indokolatlan és a nemzetközi egyezményekbe ütköző előzetesben tartás miatt napokon belül benyújtják Zsák Ferenc Tibor érdekében az Európai Emberi Jogi Bírósághoz a jogsértés megállapítását indítványozó beadványukat.
    A Védegylet által szervezett sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a környezetvédők követelik a kormány és az Audi Magyarország Kft. között létrejött valamennyi szerződés nyilvánosságra hozatalát. Az ezt kérő, a sajtótájékoztatón lefényképezett levelüket közvetlenül a rendezvény után tértivevénnyel postára adták. A törvény értelmében az iratok kiadását a kormánynak 15 napon belül kell teljesítenie, ha nem, úgy a tájékoztatást kérők bíróság elé állíthatják.
    A Tiszántúli Természetvédők Társulatának elnöke bejelentette, eltökélt szándékuk, hogy érvényt szerezzenek annak az együttműködési megállapodásnak , amelyet az Audival írtak alá. Ebben a cég a győri természetvédelmi terület elpusztítása miatti kiegészítő kompenzációként, a TTT által megjelölt állami területeken, a szervezett által kidolgozott program szerinti, az illetékes erdészetek által végrehajtandó munkálatok finanszírozását vállalta. Az Audi az általa májusban aláírt szerződést igyekszik megvesztegetésként beállítani az ügyészségi papírok szerint. A természetvédők viszont az Audi ellen fognak polgári pert indítani, ha továbbra is szabotálja a vállalása teljesítését.
    Az újságírók a Szabadság téren hosszan faggatták a szabadságától 10 nap híján 4 hónapon át megfosztott természetvédőt a börtönbeli megpróbáltatásairól, valamint a beruházói oldal megvesztegetési próbálkozásáról, amiről a TTT hangfelvételt készített. Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, Zsák Ferenc Tibor a fogvatartásának körülményeiről könyvet készül kiadni.


-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.