OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2011. október 10., hétfő 12:07

30 millióval rövidítette meg Esztergomot a Tétényi-féle újabb törvénysértés
    Budapest, 2011. október 10., hétfő (OS) - Tétényi Éva újabb törvénysértése miatt 30 millió forinttal károsította meg az esztergomi önkormányzatot, és a város lakosságát. A Komárom- Esztergom Megyei Bíróság ugyanis helyt adott annak a végrehajtási kérelemnek, melynek értelmében az egyik hitelező jogos 300 milliós követelését leveheti a város számlájáról. Ennek végrehajtási díja pedig 30 millió forint, melynek kifizetésére nem került volna sor, amennyiben a polgármester- asszony a bíróság által elfogadott egyezségi megállapodás szerint jár el.

    Tétényi Éva novemberben törvénytelenül zúdította Esztergomra csődeljárását annak ellenére, hogy a képviselő- testület 11 határozatot hozott az elmaradt számlák kifizetésére, mivel a város számláján 1,2 milliárd forint állt rendelkezésre.
    Az adósságrendezési eljárást augusztus 1-jén a Komárom- Esztergom Megyei Bíróság lezárta, valamint végzésében jóváhagyta a hitelezőkkel kötött egyezséget, melyet a testület is elfogadott. Tétényi Éva azonban az 1 milliárdból egy forintot sem utalt el szeptember 30-ig a hitelezőknek, pedig 1,5 milliárd forint volt a város számláján. A több mint 100 kis-és középvállalkozás, amelyek teljesítették a korábbi szerződésekben foglalt megbízásokat, jogosan várnak a pénzükre, mert a létük függhet ettől. Tétényi Éva ennek ellenére megakadályozza, hogy a bírósági végzésben kiadott hitelezői igényeket kifizesse az önkormányzat. Hangsúlyoznánk egyetlen egy bank sem tartozik a szeptember 30-i utalásba, csak és kizárólag magyar vállalkozások.  
Mivel polgármester- asszony már sokadszorra törvénytelenül nem hajtja végre a képviselő- testület határozatát és a bírósági végzést, az egyik hitelező végrehajtási kérelemmel fordult a bírósághoz. A Komárom- Esztergom Megyei Bíróság jogot adott arra, hogy a hitelező a város számlájáról levegye a jogos követelését, amelynek végrehajtási díja 30 millió forint. Így Tétényi Éva újabb törvénysértése miatt 30 millió forinttal károsította meg az esztergomi önkormányzatot, és a város lakosságát, melynek kifizetésére nem került volna sor, ha a polgármester- asszony a bíróság által kiadott végzés szerinti határidőt betartja. És ez csak egy inkasszó volt. Amennyiben Tétényi Éva a többi kifizetést sem teljesíti további 70 millió forintot vesz ki az esztergomi polgárok pénztárcájából.

    Fidesz- KDNP Képviselő csoportja Esztergom

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja  az OS-be beadott  közleményeket,  a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett  közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.