|
 |
| 2012. február 22., szerda 13:57 |
 Tabajdi Csaba és Göncz Kinga válasza Áder János levelére (1. rész) |
|
| Budapest, 2012. február 22., szerda (OS) - Áder János európai
parlamenti képviselő kérdéseket intézett az EP állásfoglalásával
kapcsolatban az MSZP EP delegációvezetőjének, Tabajdi Csabának és
Göncz Kingának, az MSZP EP-képviselőjének. Az állásfoglalás két
társszerzője szerint Áder János levelét az állásfoglalást jegyző
négy parlamenti frakció valamennyi képviselőjének meg kellett volna
küldenie. Mivel fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a magyarországi
politikai eseményekről zajló vita nem a belpolitikai csatározások
exportja, valamint nem ideológiai vita, és nem is a jobb- és
baloldali pártok közötti civódás. Ez a vita az európai értékek
érvényesüléséről, valamint a demokrácia, a jogállamiság alapelveinek
tiszteletéről szól. |
Áder János kérdései a bíróságok függetlenségére, az ügyészségek
politikai befolyásolhatóságára, valamint a bírák kötelező nyugdíjba
vonulására irányultak. Ezenfelül tájékozódni kívánt a választójogi
törvénnyel és a demokratikus ellenzék jogainak megkurtításával
kapcsolatos aggályokról. Mivel a sajtó már értesült Áder János
leveléről, úgy ítéltük meg mind a kérdések, mind a válaszok
nyilvánosságra hozatala fontos a magyar állampolgárok számára.
Tisztelt Képviselő Úr! Kedves János! Köszönjük levelét, és a benne
foglalt lényeges kérdéseket. Természetesen válaszolunk azokra, bár
Önnek a kérdéseket az állásfoglalást jegyző valamennyi képviselőnek
is meg kellene küldenie. Ez ugyanis nem magyar-magyar vita, sőt, nem
ideológiai vita és nem is pártok közötti vita. Ez a vita az európai
értékek, a demokrácia, a jogállamiság tiszteletben tartásáról szól.
Ezt a vitát józanul, tényekre építve kell lefolytatni. Több hetes,
alapos előkészítés előzte meg az állásfoglalás kidolgozását. A négy
benyújtó frakció biztosítani szerette volna ugyanis azt, hogy abban
ne szerepeljen indokolatlan, túlzó, sértő kritika. Fontos, hogy
minden ajánlás és bírálat tényeken alapuljon, és a szöveg
hangsúlyozottan és kimondottan a magyar állampolgárok jogainak
védelmében emeljen szót.
Kiadó: Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az
OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a
közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
| 2012. február 22., szerda 13:58 |
 Tabajdi Csaba és Göncz Kinga válasza Áder János levelére (2. rész) |
|
| Budapest, 2012. február 22., szerda (OS) - Áder János európai
parlamenti képviselő kérdéseket intézett az EP állásfoglalásával
kapcsolatban az MSZP EP delegációvezetőjének, Tabajdi Csabának és
Göncz Kingának, az MSZP EP-képviselőjének. Az állásfoglalás két
társszerzője szerint Áder János levelét az állásfoglalást jegyző
négy parlamenti frakció valamennyi képviselőjének meg kellett volna
küldenie. Mivel fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a magyarországi
politikai eseményekről zajló vita nem a belpolitikai csatározások
exportja, valamint nem ideológiai vita, és nem is a jobb- és
baloldali pártok közötti civódás. Ez a vita az európai értékek
érvényesüléséről, valamint a demokrácia, a jogállamiság alapelveinek
tiszteletéről szól. |
1. - Az újonnan elfogadott jogszabályokban melyek azok a
rendelkezések, amelyek sértik a bíróságok teljes körű függetlenségét?
- Melyek azok a paragrafusok, amelyek azt bizonyítják, hogy
politikailag befolyásolható akár az ügyészség akár a bíróság munkája?
- Hol találhatóak rendelkezések a bírák mandátumának jövőbeni
önkényes lerövidítésére? Ami az igazságügy függetlenségét illeti,
az Ön által keresett paragrafusok elsősorban a bíróságok
szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a
továbbiakban: Bszi.) 62.-76. §-ai, valamint a bíróságok központi
igazgatásának felügyeletéről szóló VII. fejezet több rendelkezése.
Mivel az OBH elnökét nem a bírók, hanem az Országgyűlés választja
(Bszi. 66. §), nem tekinthető a bírói önigazgatás részének. Ennek
ellenére a törvény a fontosabb státuszdöntéseket az elnök
egyszemélyi hatáskörébe utalja. Az Országos Bírósági Hivatal elnöke
– amely tehát nem a bírói önigazgatás szerve – a bíróságokat
ellenőrizetlenül, és átláthatatlan módon igazgathatja. A kilenc évre
választott (Bszi. 66. §), de az esetleges sikertelen választás
esetén egy életre bebetonozott [Bszi. 70. § (4) bekezdés] elnök az
OIT valamennyi korábbi hatáskörével (Bszi. 76. §) felruházva egy
személyben dönt például a bírák kiválasztásáról, továbbá igazgatási
jogkörében eljárva szabályzatot, ajánlást, határozatot hozhat és
ellenőrzi a bírósági vezetők tevékenységét. Az a tény, hogy a bírói
kinevezési eljárás során a bírói tanács által felállított sorrendtől
indokolással ugyan, de bármikor eltérhet [a bírák jogállásáról és
javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 18. § (3)-(4)
bekezdés], a kinevezett bírák függetlenségének megkérdőjelezéséhez
vezethet. Az Országos Bírói Tanács (Bszi. 88. §) bár bírákból áll,
de semmiféle érdemi jogkörrel nem rendelkezik, az elnök
intézkedéseit csak véleményezheti vagy javaslatokat tehet az elnöki
döntések módosítására. Az OBH elnöke tevékenységének ellenőrzése is
legfeljebb abban merül ki, hogy a Tanács szükség esetén az OBH
elnöke felé jelzéssel él. (Bszi 103. §). Az Országos Bírói
Tanácsnak nincsen érdemi jogköre, leszámítva a
vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos ellenőrzés lefolytatását és a
szolgálati bíróság tagjainak kinevezését. Nincsen tehát vétójoga az
OBH elnökének döntésével kapcsolatosan, és hiába kezdeményezheti az
elnök felmentését, a döntést arról is az Országgyűlés hozza meg,
tehát politikai döntés születik.
Kiadó: Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az
OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a
közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
| 2012. február 22., szerda 13:58 |
 Tabajdi Csaba és Göncz Kinga válasza Áder János levelére (3. rész) |
|
| Budapest, 2012. február 22., szerda (OS) - Áder János európai
parlamenti képviselő kérdéseket intézett az EP állásfoglalásával
kapcsolatban az MSZP EP delegációvezetőjének, Tabajdi Csabának és
Göncz Kingának, az MSZP EP-képviselőjének. Az állásfoglalás két
társszerzője szerint Áder János levelét az állásfoglalást jegyző
négy parlamenti frakció valamennyi képviselőjének meg kellett volna
küldenie. Mivel fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a magyarországi
politikai eseményekről zajló vita nem a belpolitikai csatározások
exportja, valamint nem ideológiai vita, és nem is a jobb- és
baloldali pártok közötti civódás. Ez a vita az európai értékek
érvényesüléséről, valamint a demokrácia, a jogállamiság alapelveinek
tiszteletéről szól. |
Korábban az OIT elnöke kizárólag akkor dönthetett önállóan
kinevezésekről, ha egyetértett a bírói szakmai testületek által
megfogalmazott javaslatokkal, egyéb esetben a testület joga volt
meghozni a döntést. Az OBH elnökét viszont nem köti hasonló
korlátozás, tehát az Országos Bírói Tanács nem tudja érdemben
befolyásolni az OBH elnökének személyi döntéseit. Mindez további
problémát jelent amiatt, amit fentebb már említettünk, jelesül, hogy
az OBH elnöke a törvény alapján nem a bírói önkormányzat
képviselője. Hozzátennénk, hogy az Európai Bírói Egyesület véleménye
szerint - amelyet az Alkotmányügyi Bizottságban szétosztottak -
nincsen összhangban az európai normákkal ez az egyszemélyi
központosítás. A testületi vezetés sem mentes a problémáktól, az
egyszemélyi vezetés viszont a hatalom veszélyes mértékű
koncentrációját eredményezi. Az OBH jelenlegi elnöke, aki nem
nevezhető politikailag függetlennek, egyedül dönthet arról, hogy ki
legyen bíró és bírósági vezető. Ő dönt továbbá a kollégiumvezető
személyéről is, aki az egyes bírói ítélkező tanácsokra szignálja az
ügyeket. Az új rendszer tehát egyértelműen lehetővé teszi, hogy a
kormány befolyásolja az ítélkező bírót. [Bszi 76. § (5) bekezdés]
Hasonlóképpen, az OBH elnöke eltérhet az illetékességi szabályoktól,
és dönthet arról, hogy mely bíróság bíráljon el egyes ügyeket.
[Alaptörvény átmeneti rendelkezései, 11. cikk (3) bekezdés, Bszi.
62.§ (1) bekezdés.] A jogalkotó a hatékonyság indokával megfosztja a
polgárokat a törvényes bírájától, és ez, amellett, hogy sérti a
törvényes bíróhoz való alapjogot, azt is eléri, hogy az így kijelölt
bíróság függetlensége vitatható lesz. Egy másik problémás szabály
szerint a 9 évre választott OBH-elnök mandátumának lejárta után is
hivatalban maradhat utódja megválasztásáig [Bszi. 70. § (4)
bekezdés]. Ez a gyakorlat nyelvére lefordítva annyit jelent, hogy
amennyiben az elnököt megválasztó parlamenti többség 9 év múltán is
legalább egyharmados aránnyal rendelkezik az Országgyűlésben,
korlátlan ideig megakadályozhatja az OBH-elnök leváltását. Ez újfent
alkalmat ad a pozíció indokolatlan átpolitizálására. Hiába érvel
azzal a kormány, hogy a törvényjavaslatot a bírák is látták és
véleményezhették. Az említett törvényt, vagy annak koncepcióját
annak benyújtása előtt sem az OIT, sem a Legfelsőbb Bíróság elnöke
nem látta. A javaslat tehát a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX.
törvényt megszegve került megvitatásra a parlamentben. Ami a Magyar
Bírói Egyesületet illeti, még ha el is tekintünk attól az el nem
hanyagolható ténytől, hogy egyetlen bírói civil szervezet
megkérdezése nyilvánvalóan nem helyettesítheti a törvény által
előírt egyeztetési folyamatot, az MBE honlapján nyíltan ott áll,
hogy azokon az üléseken, amelyeken megvitatták a javaslatot,
kormánypárti képviselők nem csak részt vettek, hanem fel is
szólaltak, miközben az ellenzéket meg sem hívták
(www.mabie.hu/node/941, www.mabie.hu/node/1010,
www.mabie.hu/node/1286).
Kiadó: Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az
OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a
közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
| 2012. február 22., szerda 13:58 |
 Tabajdi Csaba és Göncz Kinga válasza Áder János levelére (4. rész) |
|
| Budapest, 2012. február 22., szerda (OS) - Áder János európai
parlamenti képviselő kérdéseket intézett az EP állásfoglalásával
kapcsolatban az MSZP EP delegációvezetőjének, Tabajdi Csabának és
Göncz Kingának, az MSZP EP-képviselőjének. Az állásfoglalás két
társszerzője szerint Áder János levelét az állásfoglalást jegyző
négy parlamenti frakció valamennyi képviselőjének meg kellett volna
küldenie. Mivel fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a magyarországi
politikai eseményekről zajló vita nem a belpolitikai csatározások
exportja, valamint nem ideológiai vita, és nem is a jobb- és
baloldali pártok közötti civódás. Ez a vita az európai értékek
érvényesüléséről, valamint a demokrácia, a jogállamiság alapelveinek
tiszteletéről szól. |
Térjünk rá a bírák mandátumának lerövidítésére! Arról, hogy
bármilyen magyarországi törvény rendelkezne a bírák mandátumának
jövőbeni önkényes lerövidítésének lehetőségéről, az EP
állásfoglalása nem tesz említést. Az állásfoglalás 4/a pontja
szólítja fel a Bizottságot arra, hogy vizsgálata során biztosítsa,
hogy érvényesül a bíróságok teljes körű függetlensége, különös
tekintettel annak biztosítására, hogy az Országos Bírósági Hivatalt,
a Legfőbb Ügyészséget és általában a bíróságokat politikai
befolyástól mentesen irányítsák, és a függetlenül kinevezett bírák
mandátumát ne lehessen önkényesen lerövidíteni . Mindazonáltal az
Alaptörvény a bírói hivatás gyakorlásának felső korhatárát hetven
évről a mindenkori öregségi nyugdíj korhatárára csökkentette. Ez
azzal jár, hogy a hivatalban lévő, a nyugdíjkorhatár feletti bírák
szolgálati jogviszonya megszűnik. [Alaptörvény átmeneti
rendelkezései 12. cikk (1) bekezdés]. A bírák mandátumának nem is
jövőbeli, hanem azonnali lerövidítését jelenti a 62 éven felüliek
törvény erejénél fogva történő kényszernyugdíjazása. A rendelkezés
miatt a megyei és táblabírósági elnökök kétharmad része, a
Legfelsőbb Bíróság bíráinak pedig az egyharmad része nyugdíjba
kényszerült. Magyarországon a nyugdíjkorhatár a nyugdíjjogosultság
életkori határát jelenti, vagyis azt, hogy 62 (illetve később 65)
éves korában bárki kedvezmények nélkül is nyugdíjba vonulhat. Ez a
bíráknál, mint mindenkinél, eddig is így volt. Az új törvény azonban
náluk ezt nem lehetőségként, hanem kollektív kényszerként léptetné
életbe. A bírói függetlenség – és általában a függetlenség – lényegi
ismérve, hogy nem lehet a bírói szolgálati jogviszony – illetve a
többi független intézményben pozíciót betöltő személy jogállása –
alapfeltételein, például időtartamán a jogviszony tartama alatt
változtatni, ha mégis ez történik, az a függetlenség megsértését
jelenti. Ha a kormányzat határozott szándéka valóban a
nyugdíjkorhatár egységesítése lett volna, és valóban szerette volna
elkerülni a bírák függetlenségének a megsértését, akkor az új felső
korhatárt olyan átmeneti rendelkezésekkel léptette volna életbe,
amely a már határozatlan időre kinevezett bírák tekintetében nem
alkalmazandó.
Kiadó: Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az
OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a
közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
| 2012. február 22., szerda 13:59 |
 Tabajdi Csaba és Göncz Kinga válasza Áder János levelére (5. rész) |
|
| Budapest, 2012. február 22., szerda (OS) - Áder János európai
parlamenti képviselő kérdéseket intézett az EP állásfoglalásával
kapcsolatban az MSZP EP delegációvezetőjének, Tabajdi Csabának és
Göncz Kingának, az MSZP EP-képviselőjének. Az állásfoglalás két
társszerzője szerint Áder János levelét az állásfoglalást jegyző
négy parlamenti frakció valamennyi képviselőjének meg kellett volna
küldenie. Mivel fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a magyarországi
politikai eseményekről zajló vita nem a belpolitikai csatározások
exportja, valamint nem ideológiai vita, és nem is a jobb- és
baloldali pártok közötti civódás. Ez a vita az európai értékek
érvényesüléséről, valamint a demokrácia, a jogállamiság alapelveinek
tiszteletéről szól. |
De továbbmegyünk: maga Orbán Viktor jelentette ki 2003-ban, hogy
Európában az emberi jogok érvényesülése nem tekinthető egyetlen
ország belügyének sem. Reméljük, hogy azóta ebben a kérdésben nem
változott a véleménye, és reméljük azt is, hogy a demokratikus
politikai részvételhez való jogokat Ön is az emberi jogok körébe
sorolja. Márpedig, ha a megválasztott kormány azért nem tudja
gyakorolni hatásköreit, mert gúzsba kötik az előző többség által
kinevezett tisztviselők, kétharmadba öntött adótörvények, stb., az
jelentősen korlátozza a választás tétjét és következésképpen az
állampolgárok választójogát is. Legutóbb az Alapjogi Ügynökség
vezetője, Morten Kjaerum hangsúlyozta, hogy a magyarországi
jogalkotás elemeit nem egymástól elválasztva, hanem összességében,
egységesen kell vizsgálni. Mindez az Állampolgári Jogi, Bel- és
Igazságügyi Bizottság meghallgatásán hangzott el, amelyen Ön is
részt vett. Nem kételkedünk abban, hogy emlékszik rá, hiszen ez a
meghallgatás egyik hangsúlyos pontja volt. Hadd emlékeztessük José
Manuel Barroso január 18-án, az EP plenáris ülésén elmondott
beszédére is, amelyben kiemelte, hogy valójában, a jogi
szempontokon túlmenően aggodalmak vannak a magyarországi demokrácia
minőségével, a politikai kultúrával, a kormány és az ellenzék közti
viszonnyal, valamint az állami és a civil társadalom közti
viszonnyal kapcsolatosan. A választójogi törvénnyel kapcsolatosan a
legnagyobb probléma éppen ebben áll. Abban, hogy a teljesen új
választási rendszert, amely minden politikai erő versenye, kizárólag
a jövőbeni választások egyik résztvevője, a kormányzó pártszövetség
alakította ki. Nem volt konzultáció a kormány és az ellenzék között,
elmaradt nemcsak a konszenzus, hanem az is, hogy arra törekedjenek a
kormányzó pártok. Bármilyen rendszer is jött így létre, az
szükségszerűen magán hordja azt a jelzőt, hogy a kormányzó pártok a
saját képükre szabták a választási rendszert.
Kiadó: Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az
OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a
közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
| 2012. február 22., szerda 14:29 |
 Tabajdi Csaba és Göncz Kinga válasza Áder János levelére (4/b. rész) |
|
| Budapest, 2012. február 22., szerda (OS) - Áder János európai
parlamenti képviselő kérdéseket intézett az EP állásfoglalásával
kapcsolatban az MSZP EP delegációvezetőjének, Tabajdi Csabának és
Göncz Kingának, az MSZP EP-képviselőjének. Az állásfoglalás két
társszerzője szerint Áder János levelét az állásfoglalást jegyző
négy parlamenti frakció valamennyi képviselőjének meg kellett volna
küldenie. Mivel fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a magyarországi
politikai eseményekről zajló vita nem a belpolitikai csatározások
exportja, valamint nem ideológiai vita, és nem is a jobb- és
baloldali pártok közötti civódás. Ez a vita az európai értékek
érvényesüléséről, valamint a demokrácia, a jogállamiság alapelveinek
tiszteletéről szól. |
A Bizottság kötelezettségszegési eljárása nyomán – a hírek szerint –
tervezett azon változtatás, hogy a szolgálati viszony a
nyugdíjkorhatár betöltése után a bírósági vezető és a bíró közös
döntése alapján meghosszabbodhat, nem oldja meg ezt a problémát. A
fentiek szerint nem a bírói önigazgatás részeként működő OBH elnökön
és az általa kinevezett bírósági vezetőkön keresztül, vagyis a
bírósági szervezetrendszeren kívülről lesz befolyásolható, hogy
melyik bíró őrizheti meg megbízatását, és melyik nem. Ez ugyancsak a
függetlenség csorbítása, és elvezethet az önkényességhez is.
Európában példátlan módon levélben tiltakoztak a lépés ellen a
bírósági vezetők: a Legfelsőbb Bíróság elnöke, valamint az
ítélőtáblák és a megyei bíróságok elnökei. Érthetetlen az is, miért
érdemes a bírák nyugdíjkorhatára arra, hogy az Alaptörvény
rendelkezzen róla. Egyetlen válasz kínálkozik, hogy ez a
demokratikus jogállam alapelveivel ellentétes jogalkotás ne legyen
megtámadható az Alkotmánybíróság előtt. Ez az indokolatlan lépés
politikai szándékot sejtet. Ezt a feltételezést erősíti az Európában
elsők között bevezetett bírósági önigazgatási modell felszámolására
való törekvés. ( ) Képtelenségnek tartjuk, hogy 21 évvel a
rendszerváltás után, egy az Európai Unió soros elnöki tisztét
betöltő országban újra a demokrácia minimum értékeiért kell
küzdenünk. Végezetül érthetetlen az az állítás, amely szerint a
magyar Kormány nem kívánja az Alaptörvényt módosítani ebben a
kérdésben, ugyanakkor lehetővé tenné az Európai Bizottság kifogásai
alapján, hogy a bíró a korhatár betöltése után tovább dolgozhasson.
Álláspontunk szerint hatályon kívül kell helyezni a bírák
jogviszonyának felső határára vonatkozó alaptörvényi szabályt, s
megfelelő átmeneti rendelkezésekkel helyre kell állítani a
kényszernyugdíjazott bírák és ügyészek szolgálati viszonyát. 2. - Melyek azok az európai demokratikus normák, melyeknek az új
választójogi törvény nem felel meg? - Hol található e normák
felsorolása? - A választójog szabályozása tagállami hatáskörbe
tartozik- e? Az állásfoglalás nem azt mondja ki, hogy az új
választójogi törvény nem felel meg az európai demokratikus
normáknak. Ez a pont felszólítja az Európai Bizottságot, hogy
vizsgálata során győződjön meg arról, miszerint biztosított-e az
európai demokratikus normáknak történő megfelelés? A választójog
szabályozása eredendően tagállami hatáskör. Ez azonban nem mentesíti
a tagállami kormányokat az európai normák és alapértékek, a
csatlakozáskor vállalt koppenhágai kritériumok betartása alól.
Emlékeztetnénk pl. az Önökkel azonos politikai oldalt képviselő
Alain Juppé francia és Michael Spindelegger osztrák külügyminiszter
nyilatkozataira, akik szintén hangsúlyozták, hogy ezeket az
alapértékeket minden tagállamnak - attól függetlenül, hogy mi belügy
és mi nem - tiszteletben kell tartania.
Kiadó: Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az
OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a
közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
| 2012. február 22., szerda 14:29 |
 Tabajdi Csaba és Göncz Kinga válasza Áder János levelére (6. rész) |
|
| Budapest, 2012. február 22., szerda (OS) - Áder János európai
parlamenti képviselő kérdéseket intézett az EP állásfoglalásával
kapcsolatban az MSZP EP delegációvezetőjének, Tabajdi Csabának és
Göncz Kingának, az MSZP EP-képviselőjének. Az állásfoglalás két
társszerzője szerint Áder János levelét az állásfoglalást jegyző
négy parlamenti frakció valamennyi képviselőjének meg kellett volna
küldenie. Mivel fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a magyarországi
politikai eseményekről zajló vita nem a belpolitikai csatározások
exportja, valamint nem ideológiai vita, és nem is a jobb- és
baloldali pártok közötti civódás. Ez a vita az európai értékek
érvényesüléséről, valamint a demokrácia, a jogállamiság alapelveinek
tiszteletéről szól. |
A választójog és a választási rendszerek általánosan ismert
alapelvei az általánosság, az egyenlőség, a közvetlen és a titkos
szavazás. Követelményként fogalmazza meg ezeket a Polgári és
Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 25. cikke, de tartalmazza
ezeket a magyar Alaptörvény is. Az alapelvek részletes kibontása
megtalálható például a Velencei Bizottságnak a 190/2002. számú, a
választási kérdésekről szóló, 2002. október 18-19-én elfogadott
véleményében is. Bár a többségi választási rendszer önmagában nem
ellentétes ezekkel az alapelvekkel, a rendszer olyan
megváltoztatása, amely az arányosság felől a többségi felé tolja a
választási rendszer karakterét, az alapelvek érvényesülésének
háttérbe szorulásával jár. Az egyenlőség elve alapján
elfogadhatatlan például az új választási rendszer azon, a győztest
kompenzáló eleme, amely – az egyenlőség alapelvét szolgáló –
veszteskompenzáció súlyát csökkenti. Több elemzés jelent meg arról,
hogy az új választókerületi felosztás és általában véve az új
rendszer - hiába egyenlíti ki a kerületek közti választói megoszlást
- a Fidesznek kedvez (ezt politológiai szaknyelven
gerrymandering-nek nevezik). Az új alkotmány és a sarkalatos
törvények továbbá együttesen lehetővé teszik, hogy számos, korábban
független pozícióra a Fideszhez közel álló személyeket nevezzenek ki
(köztük pl. a már említett OBH-elnöki pozíció, a Médiatanács, a
Költségvetési Tanács, stb.). Ha ehhez olyan választójogi törvény
társul, amely akár egy kicsit is kedvez az éppen kormányzó pártnak,
az együtt már jelentősen veszélybe sodorhatja a demokratikus
politikai váltógazdálkodást, mert ellehetetleníti egy másik
politikai színezetű kormány számára a hatalomgyakorlást. 3.
- Hogyan kell helyesen értelmezni a 4/g pontot: a politikai
ellenzék demokratikus fellépéshez való jogának intézményeken belüli
és azokon kívüli szavatolása - Milyen fellépési jogot és hol kell
szavatolni?
Kiadó: Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az
OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a
közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
| 2012. február 22., szerda 14:30 |
 Tabajdi Csaba és Göncz Kinga válasza Áder János levelére (7. rész) |
|
| Budapest, 2012. február 22., szerda (OS) - Áder János európai
parlamenti képviselő kérdéseket intézett az EP állásfoglalásával
kapcsolatban az MSZP EP delegációvezetőjének, Tabajdi Csabának és
Göncz Kingának, az MSZP EP-képviselőjének. Az állásfoglalás két
társszerzője szerint Áder János levelét az állásfoglalást jegyző
négy parlamenti frakció valamennyi képviselőjének meg kellett volna
küldenie. Mivel fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a magyarországi
politikai eseményekről zajló vita nem a belpolitikai csatározások
exportja, valamint nem ideológiai vita, és nem is a jobb- és
baloldali pártok közötti civódás. Ez a vita az európai értékek
érvényesüléséről, valamint a demokrácia, a jogállamiság alapelveinek
tiszteletéről szól. |
Térjünk rá a 4/g pontra! Véleményünk szerint ez egyértelmű kell,
hogy legyen, ezért csak két olyan, eklatáns példát hoznánk fel ezzel
kapcsolatosan, amely megvilágítja, miért van szükség ennek
hangsúlyozására. Az Országgyűlés Házszabályának tavaly novemberben
elfogadott módosításai lehetővé teszik, hogy kivételes sürgős
eljárással, ülésszakonként hatszor, tehát normális esetben évente
tizenkét alkalommal két ülésnap alatt elfogadjanak egy
előterjesztést. A módosítások emellett négyötödről kétharmadra
szállítják le a Házszabálytól való eltérés elfogadását. Ez esetben
pedig nem két, hanem akár egy nap alatt, azaz akár annak
beterjesztése napján, vita nélkül is el lehet fogadni
törvényjavaslatokat. Mindemellett az új szabályok szerint az első
helyen kijelölt bizottság, valamint az Alkotmányügyi Bizottság
tartalmi korlátozások nélkül is nyújthat be zárószavazás előtti
módosító indítványt. Magyarul: a zárószavazás előtt akár az egész
törvényt újraírhatja, értelmetlenné téve így az azt megelőző vitákat.
Azok az ellenzék jogaiként megjelenő garanciák és fékek, amelyek
eddig benne voltak a Házszabályban, nem véletlenül kerültek bele. A
mostaninál egyébként nagyobb többséggel rendelkező Horn-kormány is
fontosnak tartotta, hogy a parlamenti vitáknak legyen értelme, hogy
az ellenzék hatékonyan tudja ellenőrizni a kormányt. Ezt szolgálta
az általuk elfogadott Házszabály, amelynek érdemi eredményeit Ön is
láthatta, hiszen ellenzéki képviselőként személyesen is átélhette
1994-98 között az Országgyűlésben. A mostani kétharmados többség azt
akkor és úgy cselekszik a Parlamentben, amit, amikor és ahogyan
akar, és adott esetben akár az érdemi vitát is egy gombnyomással
kiiktathatja, szinte lenullázza a parlamenti ellenzék jogait. Mindez
nem szolgálja annak a Magyar Országgyűlésnek a tekintélyét,
társadalmi elfogadottságát, amelynek Ön is elnöke volt.
Kiadó: Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az
OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a
közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
| 2012. február 22., szerda 14:30 |
 Tabajdi Csaba és Göncz Kinga válasza Áder János levelére (8. rész) |
|
| Budapest, 2012. február 22., szerda (OS) - Áder János európai
parlamenti képviselő kérdéseket intézett az EP állásfoglalásával
kapcsolatban az MSZP EP delegációvezetőjének, Tabajdi Csabának és
Göncz Kingának, az MSZP EP-képviselőjének. Az állásfoglalás két
társszerzője szerint Áder János levelét az állásfoglalást jegyző
négy parlamenti frakció valamennyi képviselőjének meg kellett volna
küldenie. Mivel fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a magyarországi
politikai eseményekről zajló vita nem a belpolitikai csatározások
exportja, valamint nem ideológiai vita, és nem is a jobb- és
baloldali pártok közötti civódás. Ez a vita az európai értékek
érvényesüléséről, valamint a demokrácia, a jogállamiság alapelveinek
tiszteletéről szól. |
Ami az intézményeken kívüli jogokat illeti, a legszembetűnőbb ezen a
téren talán a Médiatanács egypárti összetétele. Mint arra többször
felhívtuk a figyelmet, a Médiatanács jelenlegi tagjai kizárólag a
Fidesz jelöltjei. Az MSZP jelöltje - köszönhetően a Fidesz
többségének - már a jelölőbizottságban megbukott. Mindehhez továbbá
- ahogyan azt az Európai Bizottság által felállított, Vaira
Vike-Freiberga által vezetett szakértő csoport is megállapította -
Európában példátlanul erős, központosított jogkörök társulnak.
Korábban az ORTT paritásos rendszerben működött - most azonban az
ellenzék nemhogy érdemben nem fejthet ki befolyást a média
szabályozására, hanem oda sem engedik a szabályozó testület közelébe.
Hasonló a helyzet az alkotmánybírák jelölésének szabályai esetében
is. A korábbi szabályozás alapján a kormányzó erők megegyezésre
kényszerültek az ellenzékkel az alkotmánybírói jelölésekről, az új
szabályok ezt az ellensúlyt is kiiktatták. Az Európai Unió
alapelveinek tiszteletben tartása véleményünk szerint nemcsak a
jogszabályoknak betű szerinti megfelelést jelenti, hanem azt, hogy
az alapelveket a kormány a törvények végrehajtásakor, alkalmazásakor
is betartja. A fentiekben, akárhányszor kritikákra hivatkoztunk,
egyetlen baloldali politikust vagy véleményalkotót sem említettünk.
Most sem tesszük, hiszen szeretnénk, ha Ön is megértené, hogy nem
baloldali összeesküvésről van szó, hanem arról, hogy az európai
döntéshozók túlnyomó többsége - pártállástól függetlenül - igenis
súlyos problémákat lát Magyarországon. Ezek orvoslását csak akkor
fogják megnyugtatónak vélni, amennyiben nemcsak a törvények betűje,
hanem szelleme és alkalmazása is demokratikus. Ennek alátámasztására
hadd idézzük megint az európai jobboldal egyik legnagyobb formátumú
és legismertebb politikusát, José Manuel Barrosot, aki - a már
idézett január 18-ai beszédében kijelentette: Határozottan felhívom
a magyar hatóságokat arra, hogy tartsák tiszteletben a demokrácia és
a szabadság alapelveit és alkalmazzák ezeket: ne csak a normák
szintjén, hanem a gyakorlatban, Magyarország politikai és társadalmi
életében is.
Kiadó: Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az
OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a
közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
| 2012. február 22., szerda 14:31 |
 Tabajdi Csaba és Göncz Kinga válasza Áder János levelére (9. rész) |
|
| Budapest, 2012. február 22., szerda (OS) - Áder János európai
parlamenti képviselő kérdéseket intézett az EP állásfoglalásával
kapcsolatban az MSZP EP delegációvezetőjének, Tabajdi Csabának és
Göncz Kingának, az MSZP EP-képviselőjének. Az állásfoglalás két
társszerzője szerint Áder János levelét az állásfoglalást jegyző
négy parlamenti frakció valamennyi képviselőjének meg kellett volna
küldenie. Mivel fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a magyarországi
politikai eseményekről zajló vita nem a belpolitikai csatározások
exportja, valamint nem ideológiai vita, és nem is a jobb- és
baloldali pártok közötti civódás. Ez a vita az európai értékek
érvényesüléséről, valamint a demokrácia, a jogállamiság alapelveinek
tiszteletéről szól. |
Bízunk benne, hogy hamarosan az Ön pártja és Orbán Viktor kormánya
is el fogja fogadni a magyar állampolgárok, a Magyarország érdekében
megfogalmazott uniós ajánlásokat. Ennek a belátása - ahogyan azt
Viviane Reding, egy másik fontos jobboldali politikus is elmondta a
fent említett plenáris ülésen, elsősorban a magyar állampolgárok
érdekében lenne elengedhetetlenül fontos. Tisztelettel üdvözli:
Tabajdi Csaba Göncz Kinga 2012. február
21.
Kiadó: Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az
OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a
közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős. Ezen a nyilvános felületen két órával azután olvashatók a közlemények, hogy azok eljutottak az MTI előfizetőihez.
|
|