OS Országos Sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2013. május 24. péntek
Ismertető


2012. március 22., csütörtök 19:12

SPD képviselőkkel találkozott Mesterházy Attila
    Budapest, 2012. március 22., csütörtök (OS) - A Német Szociáldemokrata Párt öt képviselőjét fogadta Mesterházy Attila a párt Jókai utcai székházában.

    A megbeszélésen az MSZP elnöke tájékoztatást adott az ország általános gazdasági és politikai helyzetéről, az MSZP előtt álló tisztújításról illetve a párt hosszú távú stratégiájáról.  A német képviselők érdeklődésére Mesterházy elmondta, a szocialista párt Európa- és uniópárti, nem ellenségeket, hanem barátokat keres, és nem konfliktusokat szít, hanem közös megoldásokban gondolkodik. Egy ország jó működéséhez jogbiztonságra, kiszámíthatóságra és stabilitásra van szükség. Márpedig a jelen helyzetben ezek közül ma egyik sem adott Magyarországon.    
    Kiadó: MSZP-Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  MTI nonprofit Zrt. 2010  © Minden jog fenntartva.