OS Országos Sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2013. május 22. szerda
Ismertető


2012. április 26., csütörtök 13:48

A bíróság felmentette a rabosított Szegedi Mártont
    Budapest, 2012. április 26., csütörtök (OS) - Az országos sajtót is bejárta a hír, hogy tavaly nyáron a Miskolci Rendőrkapitányság rabosította Szegedi Mártont, mivel egy Jobbiknak tulajdonított kiadvány az önkormányzati választásokat megelőzően, 2010 szeptemberében politikusbűnözőnek nevezte és bilincsben ábrázolta Káli Sándort, a város akkori szocialista polgármesterét.

    Az eljárást maga a sértett – illetve a bírósági döntés tükrében inkább csak sértődött – expolgármester kezdeményezte, hiába. Ugyanis a Miskolci Városi Bíróság szerdán bűncselekmény hiányában felmentette a Jobbik miskolci elnök-frakcióvezetőjét az ellene felhozott vádak alól. Az ítélet indokolása kitér arra, hogy egy közszereplőnek el kell tűrnie a politikusbűnözőhöz hasonló értékítéleteket függetlenül attól, hogy azt Szegedi Márton vagy az utca igazságszerető embere vágja-e a szemébe.           A precedensértékű ítélet után a jövőben minden bizonnyal többen is fel fogják keresni Káli Sándort, hogy kendőzetlenül elmondják neki véleményüket arról a nyolc évről, ami legjobb esetben is 2035-ig adósította el Miskolcot, s amelynek a következményeit nem a szocialista politikusbűnözők viselik, hanem minden miskolci.  
        Jobbik Miskolci Alapszervezete
    Kiadó: Jobbik Magyarországért Mozgalom

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  MTI nonprofit Zrt. 2010  © Minden jog fenntartva.