OS Országos Sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2013. június 20. csütörtök
Ismertető


2012. május 3., csütörtök 16:27

Brutális megszorítás - az önkormányzatoknál is
    Budapest, 2012. május 3., csütörtök (OS) - Az MSZP ellenzi az önkormányzati szektort hátrányosan érintő újabb költségvetési megszorításokat, amelyek veszélyeztetik a helyi közszolgáltatásokat, végső soron a települések lakóit.

    A kormány az önkormányzatok törvényi ellehetetlenítése után most brutális megszorításokkal sanyargatja a településeken élő embereket. Csak a tényszerűség kedvéért: az önkormányzatokra már az idén is 40 milliárd forinttal kevesebb jut, mint tavaly. Ezért is elfogadhatatlan a kormány újabb zárolási szándéka, amellyel további nyolcmilliárd forintot venne el a településektől!

Zárójelben: az újabb megszorításról sem az egyre nehezebb körülmények között élő emberek, sem az önkormányzatok vezetői nem kaptak tájékoztatást. Utóbbiak lényegében lehetetlen helyzetbe kerültek, hiszen alig pár hónapja fogadták el a költségvetésüket.

Az elvonás fele a szociális ellátásokat érinti, ezzel a kisebb településeken gyakorlatilag ellehetetlenül ezen szolgáltatások biztosítása, nem kapnak majd segélyt az emberek, nem lesz étkezési segély, nem lesz miből  működtetni a szociális otthonokat.

Az önkormányzatok nem bírnak el több megszorítást!

Ezért felszólítjuk a kormányt, hogy hagyja abba az önkormányzatok sanyargatását, egyben felszólítjuk a kormánypárti képviselőket, polgármestereket, hogy lépjenek fel településük érdekében a kormány ámokfutó, megszorító politikájával szemben!

Varga Zoltán,
az MSZP Önkormányzati kabinetvezetője,
országgyűlési képviselő

    Kiadó: MSZP

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja  az OS-be beadott  közleményeket,  a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett  közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  MTI nonprofit Zrt. 2010  © Minden jog fenntartva.