OS Országos Sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2013. május 25. szombat
Ismertető


2012. május 3., csütörtök 19:16

A nemzetiségek értékeinek oktatása is bekerült a Nemzeti Alaptantervbe - Minden műveltségi területen foglalkoznak a hazai nemzetiségekkel már első osztálytól
    Budapest, 2012. május 3., csütörtök (OS) - Minden műveltségi területen megismertetik a diákokat a hazai nemzetiségek értékeivel és már első osztálytól foglalkoznak a témával az új Nemzeti Alaptanterv (NAT) szövegébe most bekerült módosítás szerint. Ez óriási előrelépés, hiszen eddig egyáltalán nem szerepeltek a nemzetiségek a NAT-ban. Az Országos Roma Önkormányzat üdvözli a módosításokat, egyben köszönetét fejezi ki azoknak a szervezeteknek, amelyek közreműködésével a közös munka eredményeként megtörténhetett ez a lépés.

    Mint az korábban a sajtóban olvasható volt, Balog Zoltán, a KIM Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkára hívott össze nemrégiben egy egyeztetést a NAT megalkotóival és kormányzati, valamint független szakértők részvételével annak érdekében, hogy hangsúlyosabban jelenjenek meg a nemzetiségek a NAT-ban. Az egyeztetésen Balog Zoltán államtitkár mellett részt vettek Hoffmann Rózsa, a NEFMI államtitkára, Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke, Orsós Anna, a Pécsi Tudományegyetem Romológia és Nyelvszociológia Tanszékének vezetője és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet szakértői. A megbeszélés és az azt követő egyeztetések eredményeként hat ponton is módosult a hamarosan Kormány elé kerülő új Nemzeti Alaptanterv szövege.
    A legfontosabb változás a korábbiakhoz képest, hogy a hazai nemzetiségekkel kapcsolatos tudnivalók ezen túl minden műveltségi területen és minden tudásszinten, tehát már általános iskola első osztályától meg kell jelenjenek. Ennek a változásnak köszönhetően - illeszkedve a regionális és lokális sajátosságokhoz - a helyi pedagógiai programokba is bekerülhet például a nemzetiségek népköltészete és lehetőségük nyílik a gyerekeknek arra, hogy kitágítsák látókörüket mások kultúrájának megismerésével, ez által segítve a békés együttélést is.
    Először fordul elő, hogy egy Nemzeti Alaptantervben a velünk élő nemzetiségek ezen belül a romák-cigányok kultúrája, az együttélés jellemzői is megjelennek. Köszönetünket és elismerésünket fejezzük ki ezért a többi hazai nemzetiség nevében is.
2012. május 3.

Országos Roma Önkormányzat
    
-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  MTI nonprofit Zrt. 2010  © Minden jog fenntartva.