OS Országos Sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2013. május 21. kedd
Ismertető


2012. május 13., vasárnap 08:27

Számítunk a szövetségeseinkre - Mesterházy Attila írása a héten (2. rész)
    Budapest, 2012. május 13., vasárnap (OS) -

    Az euroatlanti kapcsolatok híveként, egy ilyen szövetségi rendszerben gondolkodó párt elnökeként és Magyarország érdekeivel tisztában lévő politikusként fontos feladatomnak tekintem, hogy tisztázzam: nem változtunk meg, továbbra is ebben a szövetségi rendszerben gondolkodunk. Az ezzel ellentétes jelzések egy meghatározott pártszövetséghez köthetők, amely jelenleg kormányoz, valamint egyetlen szélsőséges párthoz, amely ellenzékben van. Ettől azonban még a nyugatos elkötelezettség, a demokratikus népek közösségéhez való tartozás szándéka a többségben megmaradt.    
    Fontos továbbá azt is tudatni, hogy a demokrácia hívei nem tűntek el Magyarországról. Az Orbán-kormány szereti úgy beállítani a magyarországi helyzetet, mintha gonosz külföldi hatalmak rárontanának a magyar függetlenségre, mikor kritikát fogalmaznak meg. Pedig a dolog nem így áll. A történet azzal kezdődött, hogy a magyar kormány hozott számos döntést, amellyel a demokráciát, az itt élők, a magyar emberek jogait csorbította. Amikor Amerika bírál, akkor azt Orbán Viktor úgy állítja be, mintha a hazát bírálnák. Pedig nem: a miniszterelnök egyes lépéseit kérdőjelezik meg és fogadják értetlenséggel. Mikor az amerikai kormányzat vagy az amerikai sajtó a demokratikus jogok szűkítését szóvá teszi, azzal éppen hogy nem a magyar emberek ellen cselekszik. Ellenkezőleg. A magyar emberek jogai, szabadsága, jövője érdekében szólal fel.    
    A magyar szocialisták nem felejtették el, hogy a szövetségi rendszer, amelynek tagságára büszkék vagyunk, nem csak érdekekre, hanem elvekre is épül. Most, az amerikai választási kampányban is megmutatkozik, hogy a viták, a kemény küzdelem ellenére milyen becsben tartják a demokrácia közös értékeit. A hazafiság Amerikában egyet jelent a demokrácia gyakorlásával. Ezt jó lenne nekünk is megtanulni. Magyarország számára fontos volna, hogy ezeket az értékeket megbecsülje és fejlessze, ne hagyja, hogy megfosszák a szabad vélemény, a szabad választás, a szabad vallásgyakorlás, a szabad életforma-választás jogától. Végtelenül nagyra tartom ezeket az értékeket, amelyeket én természetesen európai szociáldemokrata szemüvegen keresztül ítélek meg, a szabadságnak ebben a változatában hiszek elkötelezetten. A lényeg azonban a szabadság és a demokrácia értékeinek közössége, és ezt az értékközösséget megerősíteni szeretném, mert ez a magyar emberek érdeke.    Szakértőkkel, politikusokkal, újságírókkal beszélgetve azt igyekeztem megmutatni: nem ment el az ország esze. A demokrácia hívei még mindig többségben vannak. Magyarországra lehet számítani és Magyarország is számít a szövetségeseire. Szükségünk lesz rájuk, mikor már nem a Fidesz lesz hatalmon.  
    Kiadó: MSZP-Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  MTI nonprofit Zrt. 2010  © Minden jog fenntartva.