OS Országos Sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2013. május 25. szombat
Ismertető


2012. május 17., csütörtök 11:24

Egy a tábor, egy a zászló, egy a cég
    Budapest, 2012. május 17., csütörtök (OS) - Keszthelyen az önkormányzat úgy döntött, hogy csinosítja a főteret, ami nagyon dicséretes dolog, még ha az épp az ínséges időkben történik is. Erre beterveztek közel 2 milliárd forintot. A győztes pályázó azonban – amely minő meglepetés, a Közgéppel közösen létrehozott konzorcium – úgy gondolta, hogy meg lehetne toldani ezt az összeget még 300 millió forinttal. A gond csak az, hogy az indoklásban mindössze 83 millió forint igazolható régészeti feltárásokra való hivatkozással, a többi 217 millióra viszont nincs a közvélemény számára is hihető magyarázat. Persze a keszthelyi eset sem egyedi, hiszen a napokban jött a hír: ”szerény” 39 milliárdos állami megbízást nyert el a Simicska-Nyerges típusú közpénz-elszívó.

    Már a pályázat lebonyolításában is akadtak ”érdekességek” Keszthelyen. Történt ugyanis, hogy a pályázaton teljesen véletlenül egyedül induló közgépes konzorcium könnyedén megnyerte a megbízást, majd a megbízást követően szinte azonnal bejelentette, hogy növeli az eredeti büdzsét 300 millióval. Ebből a régészeti feltárásokra elkülönített 83 millión felül a nevetséges kifogásokkal indokolt 217 millió forint mire, vagy inkább kinek is kell?

Ez utóbbi esetében ugyanis az indoklásban dráguló alapanyagárakra, előre nem látható pótmunkálatokra hivatkoznak. Természetesen előfordulhat, hogy a 27 százalékra nőtt áfa, vagy a durván elszaladt üzemanyagárak és egyéb indokok közrejátszhatnak a pályázati összeg módosításában, de közel sem ilyen mértékben. Javasoljuk, ezt beszélje meg Simicska Orbánnal valamelyik Fidesz Zrt. ”nemtaggyűlésen”.

Az eddig már több mint 200 milliárd forint közpénzt elnyerő Közgép újabb megbízáshoz juthat. Az előzetes számítások szerint 39 milliárd forintos megbízást kap a Közgép Zrt.-t is tagjai között tudó konzorcium a Gyoma-Békéscsaba vasútvonal felújítására, s erről kormányhatározat is született – jelent meg a napokban.

Az Orbán-kormány drasztikus megszorításokkal nyomorba dönti a magyar emberek millióit, miközben a Fidesz Zrt-n keresztül Nyerges-vontatóval hordják haza a fideszes oligarchák az adófizetők pénzét.

Az MSZP nevében arra kérem az embereket, hogy keressék fel kormánypárti képviselőiket, s szólítsák fel, hogy ne támogassák az Orbán-kormány megszorítási politikáját, a közpénzek Fideszes oligarchákhoz pumpálását. A Fideszt pedig felszólítjuk, hogy ne akadályozzák a kormány közeli földmutyikat és a fideszes oligarchák ügyeit vizsgáló bizottságok felállítását!


Török Zsolt,
szóvivő


    Kiadó: MSZP

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja  az OS-be beadott  közleményeket,  a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett  közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  MTI nonprofit Zrt. 2010  © Minden jog fenntartva.