OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2012. május 18., péntek 12:54

Wass Albert NAT-ba kerülése a Jobbik sikere
    Budapest, 2012. május 18., péntek (OS) - A Jobbik sikere és a nemzettudat erősítésére tett fontos lépés, hogy a kormány régi mulasztását pótolva – egyelőre csak ajánlott tartalomként – a Nemzeti Alaptantervbe emelte három, eddig méltatlanul háttérbe szorított erdélyi írónkat: Wass Albertet, Szabó Dezsőt és Nyirő Józsefet.

    A Jobbik megalakulása óta számos kulturális előadással, történelmi versennyel, megemlékezéssel segítette a fent említett három és a most még kimaradó íróink (például Tormay Cécile, Somogyváry Gyula, Herczeg Ferenc, Sík Sándor) megismertetését és népszerűsítését. A mozgalmi tevékenységen kívül az elmúlt két évben a parlamentben is számos alkalommal – legutóbb a NAT tervezetének bizottsági vitájában – tettük szóvá a hiányosságokat és méltattuk ezeket az írókat. Mindezzel párhuzamosan az elmúlt hónapokban mérvadó irodalomkritikusok és állampolgárok ezrei jeleztek hasonló észrevételeiket az Oktatási Hivatalnak, vagyis ebben az ügyben nemcsak egy párt akciójáról, hanem komoly társadalmi akaratról van szó.        Ugyanakkor e három szerző irodalmi értékével kapcsolatos konszenzus hiánya szomorú bizonyítéka annak, hogy negyven év szocialista ideológiai diktatúráját követően az elmúlt két évtizedben sem történt meg az irodalmi értékrend helyreállítása. Amíg ugyanis hazájukat eláruló politikusok és közéleti szereplők lehetnek társadalomformáló szerepben, addig a hazaszeretetről, a tisztességről és az erkölcsi példamutatásról szóló művek sajnos nem örvendhetnek egyöntetű megítélésnek.        A Jobbik szerint Wass Albert, Szabó Dezső és Nyirő József munkássága egyaránt olyan esztétikai és erkölcsi értékekről ad tanúbizonyságot, melyek megismertetése egyértelműen előremutató a felnövekvő generáció számára, ezért annak kötelező tartalommá emelése is indokolt lenne. A könyveikbe ültetett értékek és példamutatás, a nemzeti öntudat természetesként való bemutatása sok fiatalnak adhat támpontot ebben a valódi értékeket mellőző mai világban.        Farkas Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselője, az Országgyűlés Oktatási bizottságának tagja
    Kiadó: Jobbik Magyarországért Mozgalom

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.