OS Országos Sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2013. május 26. vasárnap
Ismertető


2012. július 29., vasárnap 11:25

A miniszterelnök délibábot lát (2. rész)
    Budapest, 2012. július 29., vasárnap (OS) - Mesterházy Attila írása a héten

    Mint a fentiekből kirajzolódik a kormányfő helyzetértékelése teljesen téves, ám tévedéseit néhány nettó hazugsággal is fokozta. Patikusokkal találkozva például azt mondta, hogy a gyógyszergyártók megadóztatásával párhuzamosan nem hárultak pluszterhek a betegekre. Pedig dehogynem! Beszélt a felsőoktatásról is, jól megválasztott közönség előtt. Egyedül a Fidelitas szervilis tagjai nem akadnak fenn azon, hogy a miniszterelnök a tandíj ellensége. Érzéketlenség és szívtelenség árad továbbá abból, mit az Országos Roma Önkormányzatnál mondott, később a VOSZ-nál megismételt: a kormányfő lényegében megszüntetné a segélyeket, és munkára vezényelné a munkaképesnek minősített segélyezetteket. Igen, 47 ezer forintos közmunkára. Ezerszer elmondtuk, ezeregyedszer is elmondjuk: ha van munka, akkor munkabér jár, ha nincs munka, akkor pedig járadék vagy segély. Semmi értelme és semmi erkölcsi alapja kényszermunkára vezényelni az embereket.  Betetőzésként a miniszterelnök azt is kijelentette: "ahhoz képest, hogy az adókat csökkenteni akarjuk, nem elég pozitív a válasz az adóelkerülés szempontjából a magyar társadalom részéről". Tekintve, hogy az Orbán-kormány huszonhat új adót vezetett be, valamint hogy az szja a keresők kétharmadának veszteséget okoz, a magyar áfa pedig európai csúcstartó, minősített arcátlanság adócsökkentést emlegetni. A miniszterelnök a népet hibáztatja, mert adóelkerüléssel próbál a víz felett maradni.   Tetszettek volna nem agyonadóztatni a szegényeket és a középosztályt.

Mindez azért fontos, mert nem egy-két elszólásról van szó. Orbán kéthetes ámokfutása pontos lenyomata egész kormányzásának. Téves helyzetértékelés, önáltatás, hibás vagy nem is létező számítások és képzelgés egészül ki akarnoksággal, arroganciával, érzéketlenséggel, féktelen hatalomvággyal. A felsorolt rossz példák nem kivételt jelentenek, hanem magát a lényeget, ahogy Orbán kormányoz.  Az meg aztán végképp hátborzongató, mikor egy európai uniós ország miniszterelnöke - pechünkre pont a miénk - ilyeneket mond: "reméljük, a Jóisten megsegít bennünket, hogy a demokrácia helyett nem kell kigondolnunk más típusú politikai rendszereket, amelyeket a gazdasági túlélés érdekében aztán be kelljen vezetni". Hogy micsoda?! Reméli csupán, hogy demokrácia lesz a jövőben is? De amúgy kész volna feltalálni és alkalmazni ettől eltérő rendszert is?   Nos, úgy tűnik, igen. Nemcsak reméli, hanem már tervezi is. Hisz az előzetes választási feliratkozással a szabad választáshoz való jogot fogja korlátozni, különösen akkor, ha ezt az őrültséget továbbfokozza   Na, ezt már nem. A miniszterelnökkel ellentétben én azt sem hiszem, hogy a magyarok "félázsiai származékok" lennének, akik úgy gondolkodnak, hogy "ha van erő, van összefogás". Brutális erőpolitika helyett arra készülünk, hogy a választók segítségével demokratikus úton legyőzzük Orbánt, és megmutassuk: lehet máshogy kormányozni. Sőt, kormányozni csakis másképpen lehet. Valós számok alapján, reális stratégia mentén, belső és külső szövetségesekkel, demokratikus vitákat folytatva, az érintetteket bevonva a róluk szóló döntésekbe, a korrekció lehetőségét fenntartva, a szegénységet csökkentve, a befektetéseket és a munkahelyteremtést ösztönözve.   Orbán rendszerkísérlete megbukott. Csak annak van értelme, ami utána következik.  


    Kiadó: MSZP-Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  MTI nonprofit Zrt. 2010  © Minden jog fenntartva.