OS Országos Sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2013. június 19. szerda
Ismertető


2012. augusztus 1., szerda 10:51

LMP: Véget kell vetni a vérengzésnek Szíriában
    Budapest, 2012. augusztus 1., szerda (OS) - A Lehet Más a Politika aggodalommal figyeli a nagyhatalmak késlekedését a szíriai helyzet kezelésében, és üdvözli azokat a törekvéseket, amelyek az átmenet felgyorsítását és a szír nép szenvedésének megakadályozását célozzák.

    A nyugati értékközösség – amelyhez minden ellenkező híresztelés ellenére Magyarország és mi magyarok tartozunk – egységes abban, hogy a szíriai helyzet sürgős rendezést kíván, nem nézhetjük tétlenül civilek, köztük nők, gyerekek és idősek kínzását és meggyilkolását. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának jelentése szerint tavaly március óta több mint 130 ezer szíriai menekült a környező országokba, és csak az elmúlt hétvégén újabb 200 ezer ember kényszerült otthona elhagyására.

Most már végre a tetteknek kell következni. Egyelőre még azt sem tette meg a nemzetközi közösség, amit máshol, hasonló helyzetben meglépett: a légtér lezárását már meg kellett volna tenni, és minden létező módon nyomást gyakorolni az egyre jobban sarokba szorított kormányra.  

Emberek tíz- és százezreinek szenvedését meg kell állítani, hiszen nincs tovább mit méricskélni, az Asszad-kormány minden legitimitását elvesztette a világ szemében.


Ertsey Katalin
országgyűlési képviselő,
a Külügyi Bizottság tagja


Szabó Tímea
országgyűlési képviselő,
az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság alelnöke


Mile Lajos
országgyűlési képviselő,
az Európai ügyek bizottságának alelnöke


Dorosz Dávid
országgyűlési képviselő,
a Honvédelmi és rendészeti bizottság tagja

    Kiadó: LMP Parlamenti Frakciója

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  MTI nonprofit Zrt. 2010  © Minden jog fenntartva.