|
 |
| 2012. augusztus 9., csütörtök 15:56 |
 "Irány Kelet!" - Műhelybeszélgetés innovatív hazai vállalkozások részvételével/ Újító technológiák, termékek és szolgáltatások üzleti seregszemléje a Nemzeti Innovációs Hivatalban |
|
| Budapest, 2012. augusztus 9., csütörtök (OS) - A Nemzeti
Innovációs Hivatal a mai napon projektgeneráló műhelybeszélgetést
tartott Irány Kelet!” mottóval, amelynek keretében ígéretes hazai
innovatív, piacképes termékek és technológiák kerültek bemutatásra.
Az üzleti seregszemlén 18 olyan, elsősorban kis- és közepes
vállalkozás vett részt, amelyek projektjeik piaci bevezetését kínai
partnerek vagy tőke bevonásával tervezik megvalósítani a
közeljövőben. |
A NIH épületében megtartott rendezvény díszvendégeként jelent meg és
tartott szakmai előadást Ms. Ran Deyan, a Kínai Népköztársaság
magyarországi nagykövetségének képviselője, valamint Dr. Geiger
Mihály, sanghaji külgazdasági szakdiplomata.
A résztvevők a biomedicina, vízgazdálkodás, orvosi műszergyártás,
megújuló energiatermelés iparágakat, valamint az információs és
kommunikációs, bio-és állattenyésztési technológiákat képviselték.
Az előadók 15 perces időkeretben prezentálták versenyképes, a
nemzetközi piacokra transzferálható, saját fejlesztésű innovatív
megoldásaikat szakmai szövetségek, kutatóintézetek, klaszterek,
magyar-kínai közös kamarák és az Asia Center küldötteinek, valamint
a Nemzetgazdasági Minisztérium és a NIH vezetőinek.
Meggyőződésem, hogy a ma bemutatkozott cégek jelentős nemzetközi
érdeklődésre számíthatnak. A NIH elkötelezett a hazai vállalkozások
piacra jutásának elősegítésében, szellemi tőkénk exportálásában,
konzorciumok és egyéb formában megvalósuló együttműködések
kialakításában. A Nagykövetség képviselőjének felszólalása is
megerősített abban, hogy Kína nyitott a modern technológiákra, hisz
a magyar kreativitásban és kész partnerként - akár befektetőként is
- együttműködni hazánkkal. A tervek szerint a szeptemberi kínai
tárgyalássorozatomra egy, a hazai kutatás-fejlesztés és innováció
tekintetében élenjáró KKV cégek vezetőiből álló üzleti delegáció is
elkísér majd, amelyhez a ma bemutatkozott cégek vezetői közül is
többen csatlakozhatnak. Kína gazdasági ereje közismert. Most rajtunk
a sor, hogy prezentáljuk újításainkat, illetve a KFI területén elért
eredményeinket, hogy ezekből közös sikerek szülessenek.” – Dr.
Mészáros György, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke.
Kiadó: Nemzeti Innovációs Hivatal
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az
OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a
közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
|
|