|
 |
| 2012. augusztus 12., vasárnap 12:39 |
 Simonka György újabb valótlan állításairól |
|
| Budapest, 2012. augusztus 12., vasárnap (OS) - Pusztaottlaka
polgármestere továbbra sem tudja hitelt érdemlően cáfolni az ellene
felhozott, közmunkaprogrammal kapcsolatos súlyos vádakat. Legutóbb
egy tévéműsorban állított számos valótlanságot, amelyet az LMP
tételesen tud cáfolni. |
A pusztaottlakai polgármester az ATV Egyenes Beszéd című műsorában
próbálta tisztázni magát az ellene felhozott vádak alól. Eközben
olyan valótlan kijelentésekre ragadtatta magát, amelyek mellett az
LMP sem mehet el szó nélkül. A polgármester állítása szerint a közmunkaprogram pályázata
közérdekű adatnak minősül, így annak közzététele kötelező a
település honlapján, és az LMP képviselőjeként ott hozzáférhettem az
anyaghoz. Ezzel szemben a valóság: többszöri megkeresésre sem
jutottam hozzá a kért adatokhoz, azok ugyanis az első adatkérés
időpontjában nem szerepeltek a település honlapján. Simonka György
sajtótájékoztatójára meghívást nem kaptam, arról csak egy
újsághírből értesülhettem. Azzal kapcsolatban, hogy a polgármester biztosít-e termőhelyet a
Start-közmunkaprogramnak, Simonka György egymásnak ellentmondó
információkat ad: a pályázatban az szerepel, hogy biztosít, szóban
viszont azt állítja, hogy semmilyen formában sem, máskor közli, hogy
"közvetlenül nem biztosít". A polgármester állítása szerint olyan közmunkások szólaltak meg az
LMP közmunkafilmjében, akik csupán egy-egy napot dolgoztak a
programban. Ezzel szemben a valóság az, hogy a nyilatkozók nagy
része jelenleg is közmunkás. Ők a filmben saját tapasztalataikról
számoltak be. Köztem és a brigádvezetők között folytatott, az
adásban a polgármester által hangoztatott beszélgetés tartalma
Simonka György fantáziájának szüleménye. A polgármester szerint fogalmam sem lehet arról, hogy mi az a munka:
állítása szerint nincs munkatapasztalatom és először jártam vidéken.
Ezzel szemben a valóság az, hogy vidéken nőttem fel, és
kormánytisztviselői állásomat adtam fel a zöldpolitika ügye miatt.
Ugyanakkor sajnálatosnak tartjuk, hogy Simonka Görgy a saját,
vidéken szerzett tapasztalatait nem osztja meg a parlamentben a
képviselőtársaival. A parlamenti munkájáért havonta több mint bruttó
egymillió forint tiszteletdíjban részesülő polgármester a 2010-es
kormányváltás óta mindössze három alkalommal szólalt fel az
Országgyűlésben, és összesen tizenkét percet beszélt. Bizottsága
eddigi 85 ülésén pár alkalommal vett részt. Ezért az LMP arra kéri a
Simonka Györgyöt, tudását és tapasztalatát konstruktív módon
hasznosítsa a jövőben a parlament falain belül is, vagy ha erre
nincs módja, ne akadályozza a többi képviselőt abban, hogy munkáját
esküje szerint becsülettel elvégezze. Szél Bernadett, az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának tagja
Kiadó: LMP Parlamenti Frakciója
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az
OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a
közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
|
|