OS Országos Sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2013. június 20. csütörtök
Ismertető


2012. augusztus 14., kedd 15:54

Budai Gyula túlment minden határon
    Budapest, 2012. augusztus 14., kedd (OS) - Budai Gyula - megbukott elszámoltatási kormánybiztos. A Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára felülhelyezte magát a törvényeken, semmibe vette az érvényes jogszabályokat, amit még a nyilvánosság előtt sem titkolt.

    Budai Gyula a Csongrád megyei gazdakörök múlt pénteki fórumán sajtóforrások szerint ezt mondta: "A Gazdasági Versenyhivatal is azt mondta, hogy én kartellezek. Igen? És akkor mit tudnak velem csinálni? Vagy a minisztériummal? Vagy a kormánnyal?"  Ugyan tudjuk, hogy a Gazdasági Versenyhivatal a magyar dinnye fogyasztói árával kapcsolatban jelenleg is tájékozódik és adatokat gyűjt, a mai napon, Budai Gyula megjelent kijelentései alapján levélben fordultunk a GVH elnökéhez a mielőbbi és alapos vizsgálat lefolytatása céljából.   Mindemellett írásbeli kérdést nyújtottunk be Orbán Viktor miniszterelnöknek is, hogy megtudjuk, vajon kormánya tagjaira miért nem vonatkoznak a magyar törvények úgy, mint minden magyar állampolgárra? Azért, hogy megismerjük véleményét, megalapozottnak látja-e a gyanút Budai Gyula vétkes kötelezettségszegése miatti fegyelmi eljárás lefolytatásához?  Hangsúlyozzuk, hogy a Magyar Szocialista Párt támogat minden olyan megoldást, intézkedést, amely a magyar gazdák, a magyar mezőgazdasági termelők, valamint a fogyasztók, a magyar lakosság érdekében történik. A Budai Gyula vezette kartellezés azonban nem a termelőknek és a fogyasztóknak, hanem kizárólag csak a multinacionális áruházláncoknak kedvezett. Termelői információk alapján a dinnye kilónkénti átvételi ára ugyanis jelenleg ugyanúgy 27-35 forint, mint tavaly, csak amíg az előző év hasonló időszakában már 60 forint körül árulták a dinnyét, addig sok helyen még most is 99 forintot kérnek érte a nagy üzletek.   Így nemcsak törvénytelen Budai Gyula sikertelen akciója, hanem egy nagy átverés is. Éppen ezért arra is kíváncsiak vagyunk, hogy a köztes szereplők, úgymint Simonka György, fideszes országgyűlési képviselő, Budai Gyula akciójának a partnere, vajon mennyiért vették át a magyar dinnyét a termelőktől és adták azt tovább az üzleteknek?   Mesterházy Attila elnök-frakcióvezető,  Gőgös Zoltán, országgyűlési képviselő, a Mezőgazdasági bizottság alelnöke
    Kiadó: MSZP-Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  MTI nonprofit Zrt. 2010  © Minden jog fenntartva.