OS Országos Sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2013. május 25. szombat
Ismertető


2012. augusztus 19., vasárnap 09:23

LMP: Ne a pártpolitika és kicsinyes alkuk döntsenek a járásokról!
    Budapest, 2012. augusztus 19., vasárnap (OS) - A járások kialakításakor több esetben a helyi fideszes politikus vagy az érintett település ellenzéki vezetésének akarata győzött az ott élők igényeivel szemben. Az LMP arra kéri a kormányt, vizsgálja felül a rossz döntéseket, és a helyi közösségek véleményének figyelembe vételével módosítsa a kormányrendeletet.

    Az LMP többször kifejtette álláspontját: a járások kialakítása csak a legszélesebb körű konszenzussal és a helyi közösségek véleményének kiemelt figyelembevételével történhet.
    A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által folytatott társadalmi vita ellenére mégis több esetben tetten érhető, hogy a végső döntés kialakításánál többet nyomott a latban a helyi erős embernek számító fideszes politikus személyes ellenszenve, vagy az érintett település ellenzéki vezetése, mint a helyi közösségek akarata.
    Az LMP még egyszer felhívja a kormány figyelmét arra, hogy a hatékony kormányzáshoz elengedhetetlen a helyi közösségek együttműködése, és ha nem akarnak a társadalommal szemben kormányozni, akkor a járások kialakításánál is figyelembe kell venniük a helyi közakaratot. A párt azt javasolja a kormányzatnak, hogy az emiatt kialakuló társadalmi kezdeményezéseket megelőzve vizsgálja felül rossz döntéseit, és a helyi közösségek igényeinek megfelelően módosítsa az erről szóló kormányrendeletet.  
    Annak érdekében, hogy a közélettől történő elfordulás és a politikával szembeni bizalomvesztés ne váljon visszafordíthatatlan folyamattá, elengedhetetlen, hogy a helyi közösségek érezzék, a sorsukról szól döntések nem a fejük felett születnek, hanem abba igenis van beleszólásuk.
 

Szilágyi Péter,
az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának tagja

    Kiadó: LMP Parlamenti Frakciója

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  MTI nonprofit Zrt. 2010  © Minden jog fenntartva.