OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2012. szeptember 9., vasárnap 12:50

DK: Hova tűntette a MOB a szervátültetett sportolók pénzét?
    Budapest, 2012. szeptember 9., vasárnap (OS) - A Magyar Olimpiai Bizottság megvonta a szervátültetettek 11 millió forintos támogatását, akik emiatt - bár korábban hatszor nyerték meg az Európa-bajnokságot, nem indulhattak el az idei versenyen.

    
KÖZLEMÉNY       A Demokratikus Koalíció azt javasolja, hogy ugyanannyi jutalmat kapjanak a paralimpiai játékok érmesei és helyezettjei, mint az olimpiai játékok pontszerző versenyzői. Ezt a rendszert már a Gyurcsány-kormány bevezette 2008-ban. Ezzel a gesztussal jelezni lehetne, hogy az ország egyenrangúként ismeri el a fogyatékkal élő sportolók csodálatos teljesítményét. A DK gratulál, és büszke mindkét magyar csapat londoni teljesítményére.  
    Ugyanakkor a DK felháborodottan értesült arról, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság megvonta a szervátültetettek 11 millió forintos támogatását, akik emiatt - bár korábban hatszor nyerték meg az Európa-bajnokságot, nem indulhattak el az idei versenyen. Gyalázatos ez az eljárás, amely ellen a DK tiltakozik. Felháborítónak tartjuk, hogy miközben a hírhamisító közmédia vezetői közel akkora jutalmat kaptak, mint amekkora a szervátültetett sportolók támogatása, ehhez az apanázshoz mégsem juthattak hozzá.   A szervátültetett sportolók támogatása Deutsch Tamás MOB alelnökhöz tartozik. A DK felszólítja Deutsch Tamást, adjon magyarázatot, hogyan fordulhatott elő ez a botrány.  Varju László országgyűlési képviselő
    Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.