OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2013. március 19., kedd 13:15

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye
    Budapest, 2013. március 19., kedd (OS) - A fiatalokat megszólító kampány indul az online gyűlöletbeszéd ellen

    
Tegnap alakult meg az a bizottság, amely az Európa Tanács "Fiatalok az online gyűlöletbeszéd ellen" elnevezésű kampányát irányítja. A kampány hivatalosan az Antirasszista világnapon, március 21-én veszi kezdetét. A kampánybizottság alakuló ülését az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságért és sportügyekért felelős helyettes államtitkára, Kiss Norbert nyitotta meg.

A főként ifjúsági ügyekkel foglalkozó civil szervezetekből álló kampánybizottság elsődleges célja, hogy a fiatal generáció bevonásával hatékonyan lépjen fel az online gyűlöletbeszéd formájában megnyilvánuló rasszizmus és diszkrimináció ellen. A kampány felkészíti a fiatalokat és az ifjúsági szervezeteket arra, hogy felismerjék a gyűlöletkeltő jogsértéseket és megtanulják, hogy miként léphetnek fel ellenük.

Az online közösségi tér is a közösségé, ezért az interneten is érvényesülniük kell emberi jogoknak. Ezen filozófia mentén a kampánybizottság az érintettek és azok képviselőinek bevonásával dolgozza ki a kampány részletes elemeit.

Budapest, 2013. március 19.

Emberi Erőforrások Minisztériuma
Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság

    Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.