OS Országos Sajtószolgálat
2023. szeptember 26. kedd
Ismertető


2013. május 20., hétfő 13:28

Schiffer András független országgyűlési képviselő közleménye
    Budapest, 2013. május 20., hétfő (OS) - Hoppá, a kormánynak saját ügynöklistája van? - Schiffer András írásban fordul Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterhez, mert az LMP tájékoztatást kér arról, honnan tudja a kormány, kik voltak a III/III-as ügynökök. A Lehet Más a Politika társelnöke arra is kíváncsi, hogy az Orbán-kormány miért csak a besúgók nyugdíjpótlékát akarja megvonni.

    Mikor lesz végre átlátható az állambiztonsági múlt azok számára is, akiknek nincsen saját felhasználású ügynöklistájuk? – kérdezi Schiffer András, az LMP társelnöke. Mint ismert, Pünkösd vasárnapján adta hírül Rétvári Bence a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, hogy a kormány több mint száz egykori III/III-as ügynöktől, illetve azok örökösétől vonja meg nyugdíjpótlékát.

A politikai elit a rendszerváltás óta, a második Orbán-kormány pedig – ígéreteivel szemben, a LMP sorozatos próbálkozásai ellenére – három éve adós a megnyugtató megoldással az aktanyilvánosság ügyében. A hatalom kénye-kedve szerint, és a nyilvánosság elől elzárt listákból szemezgethet a politikai haszonszerzés érdekében.

Az LMP szerint az állampolgároknak joguk van tudni: honnan van pontos információja a kormánynak; kik az egykori III/III-asok; milyen listákból és szempontrendszer alapján szemezget a nyugdíjpótlékok kapcsán a minisztérium; illetve támogatja-e a kormány az állambiztonsági múlt feltárására vonatkozó harmadik LMP-s törvényjavaslat parlamenti megtárgyalását.

Schiffer András
az LMP társelnöke

    Kiadó: Schiffer András független országgyűlési képviselő

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.