OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2013. november 18., hétfő 17:29

A Devizaadósok Érdekvédelmi Szövetségének közleménye
    Budapest, 2013. november 18., hétfő (OS) - A Devizaadósok Szövetsége Elnöksége egyetért a kormányzattal abban, hogy a törvényhozásnak állnak fenn sürgős teendői a devizaadós probléma megszüntetésében.

    Konkrétan és pontosítva: (1) JOGHOZ JUTÁS BIZTOSÍTÁSA: A jelenlegi illetékrendszer a joghoz jutást ellehetetleníti. Egy átlagos ingatlan fedezetű hitel: 10 millió forint, melynek  6 %-a 600 ezer forint. Ez a perilleték. Átlagbér: 143 ezer forint. Ez négy - öt havi átlagbér. Nem véletlen az, hogy a devizaadósoknak mintegy egy ezreléke tudott csak keresetet benyújtani! (2) A BÍRÓSÁG MEGKERÜLÉSÉNEK BLOKKOLÁSA: A kényszerintézkedések, így például a közjegyzői záradék kiadását követő végrehajtói fellépés nem felel meg az EU normáknak. A bank egyszerűen bemondja a tartozás összegét, amit mind a közjegyző, mind a végrehajtó tudomásul vesz. Az adós meg van fosztva attól, hogy bebizonyíthassa, az nem annyi. Ebből ered a tömeges végrehajtásba adás, majd kilakoltatás. A bíró megkerülését - és az adós álláspontjának a kizárását - sürgősséggel, törvényi úton be kell rekeszteni. Csak és kizárólag a bíró állapíthassa meg a tartozás mértékét. Az EU jogrend szellemisége jegyében, erre a csak és kizárólag a bíró jogosult. (3) A KÉNYSZERINTÉZKEDÉSEK FELTÉTELES FELFÜGGESZTÉSE: A törvény erejével valamennyi kényszerintézkedést fel kell függeszteni, mely deviza-elszámolású kölcsönszerződésből ered, mindaddig, amíg a jog,- és elszámolási vitában egyezség, avagy érvényes bírói döntés nem születik. Továbbiak: www.devizaados.hu
    
    Kiadó: Devizaadósok Érdekvédelmi Szövetsége

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.