OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2013. december 6., péntek 10:51

A Változó Világ Mozgalomért Közhasznú Alapítvány közleménye
    Budapest, 2013. december 6., péntek (OS) - A Változó Világ Mozgalom évekkel ezelőtt fogalmazott meg egy javaslatot a népszuverenitás tudatosítása és megnyilvánítása érdekében. Eszerint az országgyűlés ülésének megnyitásakor az ülést elnöklő jelt ad a népi páholy megnyitására, és felszólítja a képviselőket, hogy álljanak fel a nép üdvözlésére.

    Régi hagyomány és alapvető jogállami norma, hogy az országgyűlés ülései nyilvánosak. Azokon tehát az ország bármely felnőtt állampolgára jogosult részt venni (amiről, sajnos, túl kevesen tudnak). Ezeket az "egyszerű" látogatókat nem szabad összetéveszteni a meghívott látogatókkal. A meghívott látogató vendég, az egyszerű látogató viszont saját elhatározásból él elidegeníthetetlen alkotmányos jogával, és így egyszerűségében tiszteletre méltó, mondhatni: szakrális módon jelképezi a népet. A nép pedig fölötte áll az országgyűlés fölött, és erre fontos nap, mint nap emlékeztetni.

Több parlamentben a képviselők felállása bevett szokás. Néha ez a tiszteletadás spontán kifejeződése, nem ritkán protokolláris előírás. Igen visszás ezt látni modern köztársaságokban, ahogy például a francia nemzetgyűlésben. A hírek szerint hasonló irányba tervezik módosítani a magyar országgyűlés házrendjét is.

Hiba lenne erősíteni a hatalom tekintélyelvűségét, anakronisztikus arisztokratizmusát. Erősítsük inkább a népszuverenitás intézmény- és eszközrendszerét, nem utolsó sorban jelképrendszerét. Erősítsük a modern, demokratikus, köz- és néptársasági jogállamiságot!

www.valtozovilag.hu/felhivas.htm
    
    Kiadó: Változó Világ Mozgalomért Közhasznú Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.