OS Országos Sajtószolgálat
2019. augusztus 23. péntek
Ismertető


2013. december 7., szombat 23:34

Az AQUILA Párt közleménye
    Budapest, 2013. december 7., szombat (OS) - Adventi üzenet

    Az AQP Észak-Magyarországon tett látogatása során sok örömet kapott a kedves helyi emberektől. Az AQP tevékenysége és a lakosság reakciója kölcsönösen új reményt ébreszt egymásban: a lélek adventje, ami hazánkat új életre támasztja, mind a két oldalon feléledt. Egy idősebb hölgy odajött a szórólapunkkal a kezében, és azt mondta: "egész életemben erre vártam, hogy ilyen párt legyen, aki Isten nevében cselekszik." Igen, kedves magyarországi embertársaink, mi Istenben új reményt hozunk. Olyan újrakezdést, hazánk adventjét, amely újjászüli a lelkekben a jót, a szeretetet, az irgalmasságot, az egymás fokozott megbecsülését, amely minden igaz Ember sajátja, csak már elfeledte. Nem tűrhetjük a hazudozást, egymás megcsalását. Ez az országos megújulás az Önök segítségével elűzheti a passzivitásba vonultak depresszióját, felrázza az elfáradt, politikába is belecsömörlött lelkeket. Kezdjünk új életet, frissítsük fel a lelkünket, nézzünk a Végtelen Fényébe! Istenre nézve kezdődik az ország igazzá, humánussá, élhetővé tétele. S legyen ez az Advent ennek a kezdetnek a sarokpontja! Mi az örömet hirdetjük Önöknek, tartsanak velünk ebben az újjáépítésben, mert Önök nélkül csak magunk lehetünk boldogok, de ez nem elég, mert ezt az örömöt, boldogságot meg kell osztani minden embertársunkkal, a földre született Megváltónk ezt így kívánja.

Jó és békés adventi készülődést kíván Önöknek az Istennek fogadalmat tett tagokból álló AQUILA Párt elnöke: Varga Péterné

    Kiadó: AQUILA Párt

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.