OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2013. december 29., vasárnap 12:13

A Változó Világ Mozgalomért Közhasznú Alapítvány közleménye
    Budapest, 2013. december 29., vasárnap (OS) - A bírói hatalom függetlenségét hagyományosan a legnagyobb egyetértés övezi, ugyanakkor gyakori és nagyrészt jogosnak tűnő kritika éri az ítélkezés minőségét, igazságosságát, pártatlanságát. Nem vitás, hogy az igazságszolgáltatás még nem játssza a társadalomban azt a szerepet, amelyre hivatva lenne.

    Ahhoz, hogy ezen lehessen változtatni, nem elég, de elengedhetetlenül szükséges a bírói hatalom függetlenségét megerősíteni. Fontos lenne megerősíteni a bírák megérdemelendő tekintélyét, szakmai alkalmasságát és erkölcsi integritását, elszámoltathatóságát. Számtalan jogi és intézményi reformlehetőség elérhetővé teszi ezeket a célokat.

Magyarországon az Alkotmánybíróság, és ezzel a bírói hatalom kétfejűsége immár elveszítette létjogosultságát. Az Alkotmánybíróság és a Legfelső Bíróság összevonásával nem csak tetemes összegeket lehetne megspórolni, de szakmaiságában és ismertségében egy megújult és megerősödött szerv költőzhetne be a régi Kúriába. Ha közben a kormány is kiköltőzne az országházból a Földművelési Minisztérium épületébe, a budapesti Kossuth téren egy páratlan komplexum jönne létre, a közhatalom klasszikus megosztásának egyik legszebb szimbólumát adva.

Az igazságszolgáltatás reformja nem lenne teljes a vádhatóság párjának, a védelemhatóság, továbbá a közhatalmat fokozottan ellenőrző szervezet létrehozása, a néptribuni hagyomány felélesztése nélkül.

A Változó Világ Mozgalom hisz a humánus jog és a jó igazságszolgáltatás jövőjében.

www.valtozovilag.hu/felhivas.htm

    Kiadó: Változó Világ Mozgalomért Közhasznú Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.