OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2014. január 19., vasárnap 01:01

Az AQUILA Párt közleménye (1. rész)
    Budapest, 2014. január 19., vasárnap (OS) - Az AQP a jóra, az isteni normákra felbujtó kovász akar a Parlamentben lenni

    Jelenleg gőzerővel folynak a koalíciók létrehozása mind bal, mind jobb oldalon, és vélhetőleg lesznek még meglepetések. Többségének – láthatóan – szinte csak az a fontos, hogy minél nagyobb hatalmat/pénzt szerezzen, és kiszorítsa a másikat. Messze nem a magyar lakosság jólétéről, nem a munkanélküliek, éhezők, fázók számának a csökkentéséről szól, hanem az egóról, a hatalom megtartásáról vagy visszaszerzéséről.

Kérjük a Választópolgárokat, gondolkozzanak, és majd a fülkékben döntsenek bölcsen. A nép szinte haragtól elborult aggyal váltotta le a ma ismét összeállt MSZP szövetséget, akik áldásosnak nem nevezhető tevékenységükkel okozták – szerintünk – a FIDESZ kétharmados győzelmét, amiről mára bebizonyosodott, hogy veszélyes lett, kár volt. Senkinek sem kedvező ez a nagyhatalom, a fékek szinte kiiktatásra kerültek. Ez – bármelyik oldal részéről is, mert az ember ilyen – diktatúrához is vezethet! Egy pártot sem szabad túlnyeretni!

Mit tehetnek Önök? Nem azt, amit most a jelenlegi nagy pártok sulykolnak, hogy ne aprózzák el a szavazatokat. De igen, támogatni kell a jó célú kis pártokat, mert az nem elaprózás, hanem az ő kizárólagos hatalmuknak a csökkentése, amennyiben új, friss erőknek adnak lehetőséget. Jól nézzék meg, és legyen a voksuk feltétele az, hogy ki nem köt koalíciót, mert az biztos, hogy sehova sem fog beállni bólogatni, hanem egy józan fék lesz.
    Kiadó: AQUILA Párt

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.