OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 16. kedd
Ismertető


2014. április 25., péntek 09:16

Az Emmi Köznevelésért Felelős Államtitkárságának közleménye
    Budapest, 2014. április 25., péntek (OS) - Az iskolák 45 %-a már leadta a 2014. szeptember 1-jén kezdődő tanévre igényelt tankönyvek rendelését. A tankönyvellátás biztonsága mellett a kormányzatnak kiemelt célja, hogy a családok pénztárcáját kímélje a tanévkezdés költségeinek csökkentésével. A korábbi évek rendületlen áremelkedése után idén először rendelhetnek az iskolák csökkenő tankönyvár mellett.

    A takarékosságot a magyar állam tankönyvkiadói szerepének növelése, valamint új tankönyvek fejlesztése tette lehetővé. Az állami fenntartású iskolák részére a kötelező tantárgyakhoz javasolt kiadványok listájáról azonban a nem állami fenntartású iskolák is jelentős részben rendelnek. Ennek köszönhetően már most meghaladja a félmilliárdot a szülők megtakarításainak összege. Az árcsökkenésen túl az idén az első és második évfolyamos diákok tankönyvellátása ingyenes. A családok évi négy milliárd forintot spórolnak meg a most kezdődő nemzeti tankönyv program eredményeként. A 2014/15-ös tanév tankönyveinek rendelését az iskolák 2014. április 30-ig adják le.

    Kiadó: Emmi - Köznevelésért Felelős Államtitkárság

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.