OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 18. csütörtök
Ismertető


2014. június 11., szerda 02:16

A Változó Világ Mozgalomért Közhasznú Alapítvány közleménye
    Budapest, 2014. június 11., szerda (OS) - A Változó Világ Mozgalom (VVM) üdvözöl minden innovatív kezdeményezést, bárkitől is származzon. Ilyen most a kormány terve néhány minisztérium vidékre költőztetéséről.

    Budapest nyomasztó túlsúlya miatt ez az ötlet már sokakban felmerülhetett, de amit biztosan tudunk: a VVM alapítója 20 éve javasolta a Földművelésügyi Minisztérium átköltöztetését Gödöllőre (és esetleg a kulturális tárcáét Szentendrére).

VVM úgy gondolja, hogy egynéhány minisztérium vidékre költőztetése hasznos politikai és társadalompolitikai újítás lenne, különösen, ha ez egy hatékony és fenntartható megoldás.

A kormány terve közigazgatási, gazdasági és főleg politikai szempontból kockázatos. Érdemes lenne egy valóságos társadalmi párbeszédben átgondolni azt, és egy jó, közmegegyezésen alapuló programot kialakítani. Ebből súlyos hiba lenne kihagyni a MTA-t.

A VVM örömmel tapasztalja, hogy javaslatai egyre-másra visszaköszönnek különböző pártok és a kormányzat munkájában. Az esetek egy részében arról lehet szó, hogy más is eljutott arra a logikusan kínálkozó megoldásra, amelyet a VVM korábban kialakított. Más esetekben viszont egyszerű átvétel sejthető.

Csak biztatni tudunk minden politikai, szakmai és civil szervezetet: vegyék át bátran a VVM javaslatait! A VVM nem törekszik sem hírnévre, sem hatalomra. Amit javasol, az mindenkié, aki a köz javát kívánja szolgálni.

Ha pedig valaki kutatva a VVM javaslatainak tárházában, nem talál megfelelőt, kérjen tőle segítséget!

www.valtozovilag.hu/felhivas.htm

    Kiadó: Változó Világ Mozgalomért Közhasznú Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.