|
 |
2014. június 12., csütörtök 09:29 |
 A Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesületének közleménye (1. rész) |
|
Budapest, 2014. június 12., csütörtök (OS) - A Kisemmizettek
Érdekvédelmi Egyesülete közleménye az IMF legújabb, hazánkra
vonatkozó országjelentése kapcsán |
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legújabb, hazánkra vonatkozó
országjelentése, melyet vezető hírportálok is kiemelt helyen
említenek, súlyos megállapításokat tartalmaz. Az egyik
leglényegesebb állítás, hogy a magyar gazdaság ötvenöt év múlva (se)
éri be Európát, pontosabban a jelenlegi európai átlagot. Az
állításból következik az is, hogy ez az idő még jóval hosszabb
lehet, hiszen közben az EU tagállamai is növekednek, akár gyorsabban
is, mint a mi gazdaságunk. Az előrejelzésük nyilván arra az esetre
értendő, ha a jelenlegi gazdasági szabályzókban, és irányításban nem
történik változás.
Az országjelentés kapcsán Egyesületünk arra hívja fel a figyelmet,
hogy ezen súlyos, lehangoló megállapítás egyértelműen összefüggésbe
hozható a magyarországi restitúció elmaradásával, azzal, hogy a volt
keleti blokk országai közül egyedül hazánkban maradt el a
restitúció, az úgymond "államosított" vagyonok visszaadása.
Kiadó: Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesülete
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az
OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a
közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
|
|