|
 |
2014. július 20., vasárnap 16:45 |
 A Demokratikus Koalíció közleménye |
|
Budapest, 2014. július 20., vasárnap (OS) - DK: Orbán egy
szélsőjobboldali figurát akar kinevezni római nagykövetté |
A magyar kormány Szentmihályi Szabó Péter szélsőjobboldali
publicistát jelölte Magyarország római nagykövetének. Első
meghallgatására már sor is került a parlament Európai Ügyek
Bizottságában, mely személyét elfogadta. A hónap végén a Külügyi
Bizottság is meghallgatja a jelöltet.
Szentmihályi Szabó írásai gyakorta jelentek meg a legszélsőségesebb
magyar orgánumok hasábjain, így a Csurka István alapította Magyar
Fórumban, a Kárpátiában, a Nemzetőrben. Jelenleg állandó rovata van a Magyar Hírlapban, továbbá az Echo
TV-ben. Szentmihályi Szabó nem beszél olaszul, még fideszes körökben
is meglepetést keltett jelölése. Egyesek szerint: "életművének
erősen kétséges színvonala miatt Kossuth-díjat nem kaphat, így a
kormány egy nagyköveti poszttal próbálja honorálni eddigi
szolgálatait".
A Szentmihályi Szabónak szánt új szerep az Orbán-kormány
szélsőjobboldali elkötelezettségét igazolja. A Demokratikus Koalíció
úgy véli: nem egyszerűen a Jobbiknak tett engedményről van szó,
hanem a Jobbikkal kötött koalícióról, amit különösen veszélyessé
tesz, hogy az most Magyarország Európa-politikáját is meghatározni
látszik. A Demokratikus Koalíció visszautasítja, hogy Szentmihályi Szabó
Péter vagy a hozzá hasonlatos, rasszista szellemiségű figurák
szerepet kaphassanak a magyar diplomáciában.
Követeljük, hogy jelölését azonnal vonják vissza.
Ara-Kovács Attila külügyi kabinetvezető Demokratikus Koalíció
Kiadó: Demokratikus Koalíció
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az
OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a
közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
|
|