OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2014. július 28., hétfő 17:15

Az MSZP Országos Központjának közleménye (2. rész)
    Budapest, 2014. július 28., hétfő (OS) - Tarlós István és Wintermantel Zsolt mellébeszél metróügyben

    1. Egyszerűen nem igaz Tarlós István és Wintermantel Zsolt azon állítása, miszerint a kisföldalatti szerelvényeihez korábban "hozzá se nyúltak". A földalatti felújítása során 1996-ban felújították a földalatti járműveit, új fényezést, üléseket, borítást, padlóburkolatot és lámpatesteket kaptak. Kicserélték az alagútkerekeket és a forgóvázakat, valamint megújult az ajtók működtetése.
2. Az M2-es metró felújítása a városban élők érdekében folyt négy éven át. A rengeteg utast szállító metrót csak szakaszosan lehetett lezárni a közlekedés fenntartása mellett, a vonal teljes lezárása a város megbénulását okozta volna. Talán nem véletlen, hogy Tarlós István vezetése mellett az M3-as metró síncseréjét is hétvégenként végzik, a hétköznapi metróleállítás ugyanis ellehetetlenítené a budapestiek közlekedését.
Az sem igaz, hogy az M2-es metró új járműveit 2010 után szerezték be. Az első új metrók 2009 elején már Budapesten voltak, a világszerte problémamentesen közlekedő típus budapesti forgalomba állítását a kormányváltás után a kormány alá rendelt Nemzeti Közlekedési Hatóság állította le 2010 nyarán. Azzal is kár érvelni, hogy az M2-es metró biztosítóberendezéseit csak 2013-ban cserélték ki, hiszen a főpolgármesternek mérnökként tudnia kellene, hogy az új berendezések beépítésével meg kellett várni, hogy kizárólag az új metrószerelvények fussanak a vonalon.

    Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.