OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2014. augusztus 28., csütörtök 10:33

A Magyarországi Krisna-Tudatú Hívők Közössége közleménye
    Budapest, 2014. augusztus 28., csütörtök (OS) - Egyházunk megdöbbenve áll a napjainkban zajló erőszakos események előtt. Az ukrajnai és orosz háborús konfliktus sok százezer polgárt, köztük több száz Krisna-hívő családot érint. Az izraeli-palesztin krízis, és az iraki-szíriai térség gyilkos merényletei világosan jelzik, hogy a nézeteltérések korának sűrű sötétségében járunk.

    A háborús, erőszakos események azért is fájóak, mert az emberiség a generált hadviselésen túl is épp elég megoldásra váró nehézség előtt áll (pusztító járványok, szegénység és éhínség, globális energia- és ivóvízhiány).

Az MKTHK elítéli a vallások ürügyén szított ellenségeskedést. Az utóbbi hetekben zajló, vallási alapon történő keresztényüldözés pedig egyenesen rettenetes és a vallások legesszenciálisabb tanításainak megszégyenítése! A szent szövegek bármilyen okból történő félremagyarázását és ez alapján az élőlények elpusztítását borzalmas bűnnek tartjuk. Úgy véljük, a vallások épp a béke, a megértés, az embertársainkról való gondoskodás kiindulópontjai kell legyenek.

A Krisna-hívők szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy a világban tapasztalható ellentétek és háborúk egyedül úgy előzhetők meg, ha az emberek hétköznapjaikban is igyekeznek jámbor és erőszakmentes életet élni és kifejlesztik magukban az egyszerűség, az alázatosság és lelki tisztaság tulajdonságait. Meggyőződésünk, hogy a vegetáriánus életmód és a mámorítószerek kerülése lehet alapja egy békés társadalomnak.

http://krisna.hu/2014/allasfoglalasunk-napjaink-haborus-konfliktusair ol/
    Kiadó: Magyarországi Krisna-Tudatú Hívők Közössége

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.