2014. szeptember 22., hétfő 12:05

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2014. szeptember 22., hétfő (OS) -

    DK: Tiltakozunk a budapesti fajvédő konferencia megrendezése ellen!


Sajtóinformációk szerint Budapesten tart konferenciát a National Policy Institute nevű, fajvédő, fehér felsőbbrendűséget hirdető szervezet. Az előadók között lesz Gyöngyösi Márton Jobbikos képviselő is, aki nemrég a magyar zsidók listázását sem szégyellte felvetni a Parlamentben. A konferencia "sztárvendége" mégis az az Alexandr Dugin lesz, aki Vlagyimir Putyin fő ideológusa, a Nyugat hanyatlásának egyik nagy hirdetője, akiről több ízben is olyan felvételek látták napvilágot, amiken ukrajnai orosz szeparatistákat igazít el.

A Demokratikus Koalíció szerint a kormány eddig hiába takargatta, hogy az orosz agresszió pártolója, a rendezvény engedélyezésével már nem csak hallgatólagosan áll ki Putyin mellett. A DK szerint a kormány a - Magyarországon amúgy is erősödő - szélsőjobboldal felé tett ezzel félreérthetetlen gesztust, miszerint Orbán Viktor akár fajgyűlölő konferenciáknak is helyet ad, hogy imponáljon példaképének, Vlagyimir Putyinnak.

A Demokratikus Koalíció felháborítónak tartja, hogy Magyarország 2014-ben, az Európai Unió tagjaként helyet ad a fajvédők találkozójának. A DK szerint a kormány azzal, hogy nyíltan a szélsőségesekkel kokettál, egy olyan útra lép, melynek a végén egy gyűlölettel teli, kirekesztő, instabil Magyarország áll.


DK Sajtóiroda
    Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.