2014. szeptember 25., csütörtök 07:56

Az AQUILA Párt közleménye
    Budapest, 2014. szeptember 25., csütörtök (OS) - Keresztényüldözés, menekültek megsegítése

    Az AQUILA Párt kifejezetten kéri országunk Kormányát – mivel fokozódik a keresztények üldözése, különösen Irakban, Szíriában (ami kifejezetten veszélyes ország lett) és számos más helyen —, tegyen egyértelmű  nemzetközi jogi lépéseket, melyekkel hathatósan tiltakozik a szélsőséges gyilkosok tevékenysége ellen, a már 3 millió feletti menekült ügyében. Kérjük, hasson oda, hogy nemzetközi összefogással megfékezzék ezeket a gyilkosokat.
Valamint kérjük, hozassanak hazánkba az üldözöttekből (mert az eddigi 20 körüli befogadott semmi), gyorsítsák meg (akár napokra)  a valóban üldözöttek soron kívüli  befogadását. Akiket vallási okból üldöztek el, azokat külön befogadó helyen kérjük  elszállásolni, hogy a hazánkban lévő keresztény közösségek tudják, hol vannak, hova mehetnek fokozottan segíteni, az itteni keresztények is megmutathassák az igaz hitüket azzal (ami töredéke annak, mint akik Krisztus megvallásával önként meghalnak), hogy tevékeny szeretettel fordulnak az üldözöttek felé. Mi, a keresztény AQP segítünk, és a keresztények között is megszervezve, összefogva ellátjuk őket étellel és ruhával.  
Kérjük Kormányunkat, hogy a keresztény Magyarország nevében valóban tegyenek is, segítsenek rajtuk.  A szállítmányok, adományok is fontosak, de ki tudja, mennyi ér valóban célba. Természetesen az AQP készen áll az érdekükben bármilyen jogilag kivitelezhető segítő akcióban részt venni.
Varga Péterné AQP elnöke

    Kiadó: AQUILA Párt

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.