2014. október 17., péntek 11:01

A Magyar Filmművészek Szövetségének közleménye
    Budapest, 2014. október 17., péntek (OS) -

    
Nyilatkozat    

    A Magyar Filmművészek Szövetségének elnöksége megdöbbenésének kell, hogy hangot adjon Pálfi György Toldijának elutasításának indoklása miatt.
    Véleményünk szerint ez a primitív és arrogáns nyilatkozat mélyen sérti az alkotói szabadsághoz való jogot amely minden magyar filmkészítőt megillet. Ez a nyilatkozat ugyanis a teljes bizalmatlanságról szól, kiskorúsítani kívánja a rendezőt, semmibe veszi az alkotó fantáziáját, és kordába akarja zárni a szabad szellemet. Ezt minden körülmények között el kell utasítanunk.
    A kultúra emberi jog, alkotása emberi szükséglet, soha, semmilyen módon nem szabad azt szabályozni.
    Ezúton szólítjuk fel a Magyar Filmalap döntnökeit, hogy vizsgálják felül álláspontjukat és ne akadályozzák tovább a Toldi megvalósítását abban a szellemben ahogy azt a filmalkotó elképzelte.

    Szövetségünk eddig szándékosan nem kívánt beavatkozni az alkotó és a Filmalap vitájába, tartózkodtunk minden megnyilvánulástól, mivel nem kívántuk nehezíteni Pálfi György tárgyalási pozícióit. Most, mikor szembesülnünk kell a nyers ténnyel, nem tehetünk mást mint teljes szolidaritásunkat fejezzük ki iránta.

Magyar Filmművészek Szövetségének Elnöksége


    Kiadó: Magyar Filmművészek Szövetsége

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.