2014. november 27., csütörtök 10:34

A Párbeszéd Magyarországért Párt közleménye
    Budapest, 2014. november 27., csütörtök (OS) - A Fidesz elutasította a PM ingyenes internet javaslatát A PM által benyújtott, mindenki által elérhető és hozzáférhető ingyenes alapinternetről szóló javaslatot nem fogja megvitatni az Országgyűlés, mert a Rogán Antal vezette gazdasági és informatikai bizottság elutasította a javaslat tárgysorozatba vételét.

    A PM november elején nyújtotta be országgyűlési határozati javaslatát az alanyi jogú, mindenki által hozzáférhető internetről, aminek része egy ingyenes alapcsomag, meghatározott adatforgalommal.
A javaslat célja az volt, hogy a kormány az internetszolgáltatókkal együtt a jövő év elején nyújtson be törvényjavaslatot, amely 2015-ben már biztosítja a mindenki által elérhető internetet vidéken is, ahol az nem, vagy rosszul érhető el.

Ma Magyarországon még mindig sokszázezren nem használhatnak internetet, miközben az élet számos területén tudná segíteni a boldogulást, és komoly szegénységcsökkentő hatása lenne.
Az ingyen net segítené az oktatást, az álláskeresést, többek között létfontosságú lenne a kisgyerekes anyák és a hátrányos helyzetű térségekben élők távmunka lehetőségének megteremtésére.

A Fidesz a tárgysorozatba vétel elutasításával kinyilvánította: nem kíván foglalkozni a hátrányos helyzetű térségek és az emberek alapvető problémáival a 21. század Magyarországán, a szegénységben élőket pedig újra az út szélén hagyja.

Szabó Tímea, országgyűlési képviselő,
a PM társelnöke

    Kiadó: Párbeszéd Magyarországért Párt

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.