2014. december 19., péntek 16:05

A Fidesz-frakció közleménye
    Budapest, 2014. december 19., péntek (OS) - Rogán Antal közleménye

    A Demokratikus Koalícióval szemben rágalmazás és becsületsértés miatt jogi eljárást indítottam, mert a hétfői napon egyértelműen kiderült, hogy minden olyan állítás, amelyben korábban rágalmaztak és a nevemet megpróbálták összemosni Portik Tamással és az alvilággal, nyilvánvalóan hazugság. Az általam vezetett önkormányzat mindenben a jogszabályoknak és a hatályos önkormányzati rendeleteknek megfelelően járt el, és soha nem ápolt kapcsolatot Portik Tamással vagy rokonaival. Nem csak a Demokratikus Koalíció, de mindenki ellen, aki az elmúlt hetekben ezzel rágalmazott, pert indítottam. A Demokratikus Koalíció ma megismételt rágalmai miatt újabb jogi lépéseket teszek.
Amennyiben a bíróság jó hírnév megsértéséért kártérítést ítél meg, akkor az összeget jótékony célra, a Dévény Anna Alapítvány számára ajánlom fel.
    Kiadó: Fidesz-frakció

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.