2014. december 21., vasárnap 10:01

A Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja közleménye (1. rész)
    Budapest, 2014. december 21., vasárnap (OS) - EP-képviselői nyíltlevél-sorozat Magyarország polgáraihoz (20).

    - Valljon színt a Fidesz az európai közösséghez való viszonyáról; avagy háromezer-ötszáznegyven órával Orbán tusványosi beszéde után –
    Tíz évvel az uniós csatlakozásunk után épp itt az ideje annak, hogy a Fidesz végre egyértelműen állást foglaljon az európai közösséghez való viszonyát illetően. Egyenes értékvállalást, egyenes mondatokat várunk tőlük. Klasszikust idézve fogalmazhatnánk úgyis: a Fidesz vezetői legyenek végre férfiak! A radikális liberálisból lett keresztény-konzervatív párt képviselői ugyanis eleddig gyáva kétértelműséggel fogalmaztak csak az Európai Unióról: egyszer arról beszéltek, hogy szerintük Európán kívül is van élet, máskor az erős európai közösség mellett érveltek, amelynek feladata a nemzetrontó magyar kormányok ellenében is megvédeni a magyar nemzetet. A Fidesz tartja a markát az uniós támogatásokért, az európai értékeket viszont vállaltan megtagadja. Az eurók jöhetnek, az Európai Unió zászlaja pedig mehet. Azzal, hogy a Fidesz vezérkara eltávolíttatta az uniós lobogót az Országgyűlés és a Képviselői Irodaház épületéről, majd erőszakosan kivitette az ülésteremből, azonos szintre süllyedt a szélsőségesen radikális Jobbikkal. Legalább tudjuk, hogy ki hova tartozik. Mi, szociáldemokraták a magyar emberek és Európa oldalán állunk. És Önök, kedves kormánypártiak?

    Kiadó: Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.