2014. december 22., hétfő 09:09

A Honfoglalás 2000 Egyesület közleménye
    Budapest, 2014. december 22., hétfő (OS) - KRIPTOFIDESZESEK – POKORNYIKOK

    Pokorni Zoltán, édesapja ügynökmúltja miatt 2002-ben azonnali hatállyal lemondott a Fidesz pártelnöki és frakcióvezetői tisztségéről – jelentette be akkor a könnyeivel küszködő politikus sajtótájékoztatóján. Meg kell mondani, sohasem bíztunk a politikusban: sokakat megtévesztő álságos magyarázkodásaival vonta magára a figyelmet, így próbálta félrevezetni azokat, akik korábban bizalmat szavaztak neki. Könnyei nem hatottak meg senkit.
Lehullt az álarc. Ejnye-bejnye fiúk, hát nem veszitek észre, hogy most nincs itt az ideje a luxusnak, a gazdagodásnak – nyilatkozta nemrég a Fidesznek szánt intelmeit az ellenzék nagy örömére a nyilvánosság előtt. Pokorni úgy tesz, mintha féltené híveit meg az országot, szerénységet ajánl, ám valójában "goodfriendi" ravaszsággal ássa alá pártja egységét, hogy zavart keltsen a magyar társadalomban.  Nyíltan kell beszélnünk a kormánypártba beszivárgott zavarkeltőkről, meg kell nevezni a kriptofideszeseket. Történelmi időket élünk, nem engedhetjük meg, hogy belső ellenségekkel hadakozzunk. Távozzanak a közéletből a pokornyikok – még akkor is, ha ez a kétharmad elvesztésébe kerülne. Pokornit a választók juttatták a jól jövedelmező, luxuséletet is lehetővé tevő polgármesteri székbe. A Honfoglalás 2000 Egyesület felszólítja Pokorni Zoltánt: mondjon le polgármesteri és pártbeli tisztségéről, majd választunk helyette olyan embert, aki hűségesen, alázattal fogja képviselni érdekeinket, hazánkat.
    Kiadó: Honfoglalás 2000 Egyesület

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.