2015. január 27., kedd 14:04

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2015. január 27., kedd (OS) -

    Balog miniszter valótlanságokkal védi a kormányzati oktatáspolitikát


Balog Zoltán a VS.hu-nak adott interjújában hosszasan magyarázza a oktatásirányítás bizonyítványát. Van is mit, hiszen az elmúlt éveket az iskolarendszer minden szintjén a leépítés, a központosítás és az esélykülönbségek drámai növekedése jellemzi. Ebben a helyzetben Balog félremagyarázással és hamis állításokkal védi a mundér becsületét.

A nyilatkozatból teljesen világos, hogy a kormány nem csak eltűri, de támogatja is azt, hogy a roma gyerekek jelentős részét elkülönítve oktatják, annak ellenére, hogy a szegregáció hosszú távon mind az adott kisebbség, mind a társadalom egésze számára káros minden tapasztalat szerint.

Balog valótlanul állítja, hogy a decemberben elfogadott törvénymódosítás lényege a hátrányos helyzet megszüntetése, éppen ellenkezőleg, a változtatás célja a korábbi törvényi garanciák fellazítása.

A miniszter szintén megtéveszti a közvéleményt, amikor az oktatási kiadások növelésének próbálja beállítani a pedagógusoknak adott, az ígérttől jelentősen elmaradó béremelést. Ez az összeg csak arra volt, elég, hogy megállítsa a támogatás 2011 óta tartó zuhanását, de így is 100 milliárd forint körüli veszteséget szenvedett el az oktatás az Orbán kormány idején.

Sokáig folytathatnánk még, de a helyzet világos: az az egész ország érdeke, hogy minél előbb megszabaduljunk az Orbán kormánytól és szakmai alapon megkezdődhessen az köz- és felsőoktatás újjáépítése.


Niedermüller Péter
alelnök DK
    Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.