2015. február 13., péntek 18:38

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap közleménye (1. rész)
    Budapest, 2015. február 13., péntek (OS) - Gyermekek rajzolták meg a világ legkedvesebb orvosait

    Éjfélkor lezárult az Astellas Pharma, a Móra Könyvkiadó, valamint az Informatikai és Könyvtári Szövetség közös gondozásában 2014 őszén immár harmadik alkalommal meghirdetett Astellas Gyermekrajz Pályázat, amely ezúttal is kiváló hazai gyermekorvosaink áldozatkész munkájára, hivatásszeretetére, valamint a jó orvos-beteg kapcsolat fontosságára hívja fel a figyelmet. Az idei nemes versengés minden eddiginél sikeresebbnek bizonyult, hiszen a szervezőkhöz a tavalyi 335 alkotáshoz képest, már kétezernél is több pályamű érkezett be. "A pályaművek darabszáma még mindig növekedhet, mivel a tegnap éjfélig postára adott rajzok várhatóan ma, illetve hétfőn érnek csak célba. Óriási öröm és meglepetés, hogy idén ilyen sok gyermek érezte fontosnak megmutatni, miért az övé a világ legkedvesebb orvosa. A rajzok mellett idén is sok tanulságos, olykor megható történet érkezett, amelyek arról tanúskodnak, hogy a hazai gyermekek egészsége kiváló emberek és nagyszerű szakemberek kezében van. A hazai gyermekorvos-társadalom átlagéletkora sajnálatos módon rendkívül magas, a nagy tapasztalatú, a gyermekeket elhivatottan szerető doktor bácsikra és doktor nénikre óriási szükség van. Őszintén bízunk benne, hogy a gyermeki köszönet nekik és minden leendő gyermekorvosnak erőt és biztatást ad" - nyilatkozta Morva Gábor pályázati programvezető.
    
    Kiadó: Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.