2015. február 28., szombat 12:50

A Jobbik parlamenti frakciójának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2015. február 28., szombat (OS) - Egyedül a Jobbik áll ki a Balaton fejlesztése mellett

    Drasztikusan, egyharmadával csökken a Balaton Fejlesztési Tanács központi költségvetésből származó fejlesztési forrása. A 2014-es 220 millió forint helyett ebben az évben mindössze 70 millió forintot szán a kormány erre a célra.

Az elmúlt években a Parlamentben és sajtótájékoztatókon is többször kiálltam a Balaton érdekei mellett, és sürgettem a fejlesztési források megnyitását, szavaim azonban láthatóan süket fülekre találtak. Több alkalommal felhívtuk rá a figyelmet, hogy amíg a Balatonnak nem lesz valódi gazdája, mely összefogja a fejlesztési irányokat, addig nem lesz látványos fellendülés a Balaton-parti turizmusban.

A napokban napirend utáni felszólalásomban a Parlamentben is jeleztem, hogy már kézzelfoghatóak a problémák, hiszen a 2014-es vendégéjszakák számának növekedése az összes hazai régió közül a Balatonnál volt a legalacsonyabb. Számomra elfogadhatatlan, hogy a Balaton bármely turisztikai felmérésben is az utolsó helyen szerepeljen.
    
    Kiadó: Jobbik parlamenti frakciója

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.