2015. március 4., szerda 19:46

A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet közleménye
    Budapest, 2015. március 4., szerda (OS) - Magyarországon a közlekedési dolgozók, csak papíron sztrájkolhatnak!

    A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) tiltakozik, és a sztrájk, valamint a személyszállítási törvény azonnali módosítására szólítja fel az Orbán kormányt. Az említett hatályos jogszabályok – együttes és egymásra épülő előírásai – alapján, a sztrájk idejére, elégséges szolgáltatásként a menetrend szerint közlekedő autóbuszjáratok, 90 %-os közlekedtetését írja elő.

A SZAKSZ által kitűzött öt napos sztrájk megtartásával, a fentiek alapján lehetetlennek látszik a szakszervezet bérkövetelésének kikényszerítése a munkáltatónál.

A SZAKSZ úgy gondolja, hogy Magyarországon az autóbusz-közlekedésben dolgozó munkavállalóknak, csak papíron van joga a sztrájkhoz, azt nyomásgyakorlásként hatásosan nem gyakorolhatja.

Tudomásunk szerint, az EU egyik tagállamában sincs példa arra, hogy a sztrájk ideje alatt 90 %-ban kellene közlekedtetni a menetrend szerinti járatokat és a sztrájk, csak a járatok 10 %-át érintené. A hét első munkanapján még ennél is magasabb, 95 %-os járatindítást kellene biztosítani a sztrájk alatt!

A hatályos jogszabályok alapján, az elégséges szolgáltatás mértékét a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. határozta meg.


Dobi István
SZAKSZ elnök  
    Kiadó: Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.