2015. március 6., péntek 09:42

A Salva Vita Alapítvány közleménye (1. rész)
    Budapest, 2015. március 6., péntek (OS) - Egy különleges nyílt nap fogyatékos embereknek

    Budapest, 2015. március 6. – A Salva Vita Alapítvány idén áprilisban először szervezi meg hazánkban a "Neked MUNKA, nekem ÁLOM" napot. E különleges nyílt nap célja, hogy a jelentkező fogyatékos emberek megismerhessék azt a munkahelyet, munkakört, amiről mindig is álmodtak. A program előkészítése már zajlik, az alapítvány várja a programra nyitott munkáltatók és az érdeklődő fogyatékos emberek jelentkezését.
Írországban már évek óta sikeresen működik a "Job Shadow Day", amely napon a dolgozni vágyó fogyatékos emberek kipróbálhatják magukat "álommunkájukban". 2015-ben először, Európa több országában is megrendezésre kerül ez az érzékenyítő program, ugyanazon a napon.   2015. áprilisában Magyarországon, "Neked MUNKA, nekem ÁLOM" címmel A Salva Vita Alapítvány szervezi a fogyatékos emberek számára ezt a nyílt napot.
A programba bekapcsolódó munkáltatók esetében nem csak a cég mutatkozik be az érdeklődő fogyatékos embereknek, hanem mindig egy-egy konkrét munkakört ellátó munkavállaló, egy házigazda is. Ő fogadja a fogyatékos munkavállalót, aki az ő munkanapját követheti nyomon. Reményeink szerint ezen a napon a napi rutin mellett különböző érdekes, különleges tevékenységekbe is betekinthetnek majd a szerencsés résztvevők.
    
    Kiadó: Salva Vita Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.