2015. március 15., vasárnap 17:40

Dr. Szabó László Zsolt közleménye - Súlyos vétségnek tartom a HVG újságírójának kijelentését
    Budapest, 2015. március 15., vasárnap (OS) - 2015. március 15-én 10.04 perckor a HVG online felületén jelent meg "Orsós Róbert kapott már trafikot?" címmel egy bejegyzés, amelyben a szerző gúnyos stílusban arra kíván utalni, hogy Orsós Róbert kollégám etnikai hovatartozása miatt, ha megszűnne a közmédia, akkor csak közmunkát láthatna el. Visszautasítom és mélyen elítélem a bejegyzést, hiszen ez a demokratikus alapelvek teljes megtagadása, illetve az egyenlő bánásmód követelményének sárba tiprása. Magánszemélyként és az MTVA vezérigazgatójaként is elfogadhatatlannak tartom, hogy bármely embert faji, nemi, etnikai, vallási hovatartozása miatt diszkrimináljanak. A bejegyzés időzítése, tekintettel nemzeti ünnepünkre csak súlyosbítja a helyzetet. Olyan szélsőséges megnyilvánulás ez, amely tökéletesen szembemegy a magyar és európai jogi normákkal. A HVG vezetésének haladéktalanul ki kell vizsgálnia az ügyet és meg kell tegye a megfelelő lépéseket munkatársukkal szemben, hiszen akinek a fejében ilyen megfogalmazódik, majd azt le is közli, az nem lehet tagja az újságírói társadalomnak. Az MTVA megteszi a megfelelő jogi lépéseket.

    
Dr. Szabó László Zsolt

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.