2015. április 15., szerda 16:38

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal közleménye (2. rész)
    Budapest, 2015. április 15., szerda (OS) -

    Az adonyi Magtárház ügyében két bűncselekmény gyanúja miatt kezdeményezett büntetőeljárást a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya 2014 májusában megszüntette, mivel "a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, és az eljárás folytatásától sem várható eredmény".
A KEHI a nyomozást megszüntető határozattal szemben 2014. május 28-án panasszal élt a Legfőbb Ügyész felé, mert álláspontja szerint a nyomozó hatóság azokat a nyomozati cselekményeket, amelyek ahhoz lettek volna szükségesek, hogy a gyanút konkrét személyekre lehessen vonatkoztatni, nem végezte el. Ezért a Hivatal a bizonyítási eljárás folytatását, illetve további nyomozati cselekmények elvégzését tartotta szükségesnek. A panaszt a Fővárosi Főügyészség 2014. június 23-án elutasította, arra hivatkozva, hogy "a rendelkezésre álló adatok alapján nem lehet olyan tényt, illetve körülményt megállapítani, amely az MFB Zrt. nevében eljáró személyek vagyonkezelői kötelességszegése és az MFB Zrt.-nél bekövetkezett vagyoni hátrány közötti okozati összefüggés fennállását minden kétséget kizáró módon alátámasztaná".


    Kiadó: Kormányzati Ellenőrzési Hivatal

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.