2015. április 25., szombat 18:59

A Földművelésügyi Minisztérium közleménye (3. rész)
    Budapest, 2015. április 25., szombat (OS) - Számos látványos és szórakoztató program várta a kutyabarátokat a Földművelésügyi Minisztérium és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a vakvezető kutyák világnapja (április 27.) alkalmából szervezett szombati rendezvényén, melynek fővédnöke Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár volt. A NÉBIH a rendezvényen bemutatta Szabad a Gazdi programjának most induló, Látótárs elnevezésű alprojektjét is, amelynek során egy vakvezető kutya képzését kíséri nyomon és segíti a hivatal. Az eseménynek a bajai Petőfi-sziget adott otthont.

    A rendezvény kiemelt témái közé tartozott a felelős állattartással kapcsolatos szemléletformálás és a menhelyi állatok örökbe fogadásának népszerűsítése is.
Az érdeklődők találkozhattak vakvezető, rohamjelző, terápiás és mozgássérülteket segítő kutyákkal, továbbá betekintést nyerhettek a speciálisan kiképzett állatok tanításába, mindennapjaiba.
A koncertek, kutyás bemutatók és gyerekfoglalkozások mellett számos segítőkutyával foglalkozó szervezet is részt vett a rendezvényen. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége, a Magyar Terápiás és Segítőkutyás Szövetség nem csak kiállítóként csatlakozott a programhoz, de – szakmai támogatóként – segítséget nyújtott a programelemek kidolgozásában is. Külön sátrakban fogadta a látogatókat az AURA Segítőkutya Alapítvány, a Kutyával az Emberért Alapítvány, és a Misina Természet- és Állatvédő Egyesület is.
    Kiadó: Földművelésügyi Minisztérium

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.