2015. július 16., csütörtök 12:16

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalának közleménye
    Budapest, 2015. július 16., csütörtök (OS) -

    A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. az úgynevezett "Petőfi temetés" kapcsán az alábbi közleményt adja ki:
A BTI Zrt-t megkeresték a Megamorv-Petőfi Bizottság (későbbiekben Bizottság) képviselői Petőfi Sándor feltételezett maradványainak eltemetése kapcsán. A benyújtott dokumentációk áttanulmányozása után hiánypótlásra kértük fel a Bizottságot, mivel álláspontunk szerint a benyújtott iratok nem elegendőek a temetés felvételéhez. Az általunk kért hiánypótlás Társaságunkhoz nem érkezett meg, ezért a tegnapi napon személyes megbeszélésre került sor a Bizottság képviselőivel. Ennek során a temetés felvételét visszautasítottuk, melyet írásban a Bizottság tudomására hoztunk.
Vélelmezhetően a Bizottság által kiadott szórólapon szerepel egy rendezvény, 2015. július 17.-re melynek egyik állomása a Fiumei úti Sírkertbe tervezett megemlékezés. A temető ez időben nyitva lesz, tekintettel a hatályos jogszabályokra, melyek alapján senki nem zárható ki temető látogatás alól, amennyiben a kegyeleti jogokat, és a meghirdetett, rendeletben rögzített nyitva tartási időt betartja. Reméljük, hogy a Bizottság által felkért rendezők együttműködnek a hatóságokkal, a temető biztonsági őrségével és mindenben eleget tudnak tenni a temető kegyeleti méltóságának megőrzésében, és rendezvény békés lebonyolításában.
Budapesti Temetkezési Intézet Zrt.
    Kiadó: Budapest Főváros  Főpolgármesteri Hivatal

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.