2015. augusztus 12., szerda 14:31

A Fidesz-frakció közleménye
    Budapest, 2015. augusztus 12., szerda (OS) - A baloldal mai napig a nagybirtokosokat és a spekulánsokat képviseli – Reagálás Nagy-Huszein Tibor (DK) nyilatkozatára

    A baloldal a külföldi spekulánsok és a nagybirtokosok érdekeit képviseli, amikor a magyar föld alkotmányos védelmére és a magyar gazdák támogatására épülő földpolitikát támadja. A baloldal kormányzása alatt a gyakran egykori kommunista tsz-elnökökből lett földesurak hektáronként 1-100 forintért osztották szét maguk között az állami földeket akár 99 évre és mentették át saját maguknak illetve holdudvaraiknak.

A polgári kormány alkotmányos védelmet adott a magyar földnek és az állami földeket a helyben lakó magyar gazdák művelésére bízza. Az új földpolitika működik, egyre csökken a nagybirtokok és nő a kisbirtokok aránya, a családi gazdaságok és a fiatal gazdák száma is jelentősen emelkedett. Az a célunk, hogy a földek 80%-át családi gazdaságok, földművesek műveljék. Ezért a Fidesz vidékfejlesztési politikájában a magyar gazdák érdeke az első, 2020-ig 1300 milliárd forintot fordítunk vidékfejlesztésre, döntő részben a családi gazdaságok és a mezőgazdaságban, magyar élelmiszeriparban működő kisvállalkozások fejlesztésére.
    Kiadó: Fidesz-frakció

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.