2015. október 5., hétfő 09:47

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara közleménye
    Budapest, 2015. október 5., hétfő (OS) - Győztek a fejér megyei Ápolók!

    2015. október 2-án került megrendezésre Budapesten a Lurdy Házban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara VI. Országos Szakmai versenye.

A neves zsűriből álló szakmai grémium a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház csapatát találta a legjobbnak. Ők viselhetik egy éven keresztül az "Ápolói hivatás Mestere" címet.

A résztvevő 19 csapatból második helyezést ért el a Miskolci Semmelweis Kórház Hospice Osztály csapata, harmadik pedig a PTE KK Gyermekklinika, Intenzív Osztály csapata lett.

Gratulálunk a résztvevőknek!

 A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓI KAMARA
A 2004-ben alapított Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) jelenleg az egyik legnagyobb létszámmal rendelkező és legtöbb szakterületet magába foglaló szakmai kamara. A MESZK a szakdolgozói hivatás gyakorlásával összefüggő ügyekben képviseli és védi a szakdolgozók jogait, valamint képviseli a szakdolgozói kart a hazai és nemzetközi szakmai szervezetekben. Legfontosabb célja, hogy szakmai és etikai támogatást nyújtson a folyamatosan önállóvá váló szakterületek dolgozóinak. Kiemelt figyelmet fordítva arra, hogy a Kamara társadalmi szerepének és súlyának megfelelő mértékben járuljon hozzá az egészségpolitika alakulásához, és ezen keresztül a lakosság egészségügyi ellátásának javításához.

További sajtóinformáció:
Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara
Tel.: 1-323-2070,
e-mail: meszk@meszk.hu


     Kiadó: Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.