2015. október 23., péntek 13:21

A Közép Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület közleménye (1. rész)
    Budapest, 2015. október 23., péntek (OS) - 56-os KEP megemlékezés a nemzeti összefogás szellemében

    A Közép-Európai Club Pannonia (KEP) e heti 56-os ünnepi megemlékezésének fő célja az volt, hogy előadókkal és vitával segítse elő a két pólusává alakult politikai életünk mellett is a nemzeti összefogás kialakulását. Ezt sikerült azáltal, hogy a KEP 9 évvel ezelőtt létrehozta 56-os Dialógus Bizottságát, amely párbeszéd fórumok szervezésével évente rendszeresen a nemzeti kérdések megválaszolásánál konszenzusra törekszik. Jellemző, hogy a mostani rendezvény valamennyi előadója a KEP 56-os Dialógus Bizottsága tagja volt. Dr. Czeglédi József a KEP és az 56-os Dialógus Bizottsága elnöke, a forradalom fegyveres résztvevője bevezetőjében utalt arra, hogy nemzetünk tagjainak együttműködéséhez elsősorban azt kell értékelni, hogy ki merre tart, nem pedig azt, hogy honnét jött. Példaként említette a mostani KEP rendezvény két fő előadójának életútját. Közülük Prof. Pozsgay Imre volt államminiszter, az állampárt reform ágának kiemelkedő vezetője 1989. január 28-i rádiónyilatkozatában kijelentette, hogy 1956 nem ellenforradalom volt, hanem népfelkelés. Ezzel a Kádár – rendszer történelmi legitimitását megkérdőjelezte, Pozsgay álláspontját a nemzet, benne a párttagság döntő többsége elfogadta.
     Kiadó: Közép Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.