2015. október 23., péntek 13:21 |
A Közép Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület közleménye (2. rész) |
|
Budapest, 2015. október 23., péntek (OS) - 56-os KEP megemlékezés a nemzeti összefogás szellemében |
Pozsgay Imre előadásában részletesebben is kitért 56
újraértékelésének folyamatára és a rendszerváltásra. Szokásához
híven határozottan állást foglalt amellett, hogy nem lehet a
rendszerváltás megvalósulását tagadni. Véleménye szerint, ha
zökkenőkkel is, de a fő célkitűzések megvalósultak: az ország
elnyerte nemzeti függetlenségét, a politikai intézmények kiépültek,
a piacgazdaság működik. Nehéz feladatok állnak még előttünk, ehhez
erősíteni kell a nemzeti összefogást. A másik fő előadó Puchert
János 56-os halálraítélttől megtudtuk, hogy hogyan került egy komlói
bányász a forradalomba és miként zajlott le a Juta-dombi Csata és az
ezt követő vérbírósági per, amelyben 11 halálos ítélet hoztak. A
többi előadó és az élénk vita résztvevői közül ki kell emelni
Bácskai Endrét az 56-os Szövetség területi elnökét, aki 56-os
rendhagyó élményeiről beszélt. A rendezvény vitavezetője Czeglédi
József KEP elnök, az MTA Köztestület tagja összefoglalójában
megállapította, hogy az 56-os KEP rendezvény elérte célját:
valamennyi előadó és hozzászóló 56 világtörténelmi jelentőségének
tudatában nyilatkozott. Ez is kell a nemzeti összefogás
erősödéséhez.További inf.:www.kepcp.hu
Kiadó: Közép Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
Forrás: OS Országos Sajtószolgálat
MTI © Minden jog fenntartva.
|